Edzések edzések hátán, valahogy így lehetne összefoglalni a szombathelyi Swietelsky-Haladás futsalcsapatának elkövetkezendő egy hónapját.  A vasi alakulat kétségtelenül mozgalmas időszaknak néz elébe, annál is inkább, mert megkezdődtek a következő szezon sportszakmai előkészületei is. 

Bánfalvi Zsolt pályaedző már korábban távozott Sopronba a másodosztályban vitézkedő nagypályás csapathoz, így az egykor aktív játékosként is a zöld-fehéreket szolgáló szakember helyét Sziffer András veszi majd át a stábban.  A tavalyi játékoskeret szinte teljes egészében egyben marad, noha a sportággal felhagyó Halmos Máté érzékeny veszteség lehet.  A tavalyi szereplést górcső alá véve a vezetés számára szakmai és presztízs kérdés egyaránt a keret mélységének  bővítése, így  a jövőben igazolások is várhatóak.  Korábban írtunk róla, hogy Márkus Gábor már a zöld-fehérekkel készül, a celldömölki edzőtáborban azonban már ott volt Michel Meló is. A hazai futsal berkekben igencsak ismerősen csenghet a brazil labdazsonglőr neve, hiszen korábban meglehetősen sikeres időszakot zárhatott a Berettyóújfalu színeiben.  Turzó József tehát ismét szárnyai alá veheti korábbi játékosát, és ne legyen kétségünk a szombathelyi közönség reménykedve várhatja a kiváló sportoló színre lépését.  A csapat tehát öles léptekkel alakul, és a héten az edzésmunkába is belekóstolhattak  a nagypályán már amúgy lendületben lévő játékosok.  Turzó József tanítványai a jövő héten kezdik a tényleges alapozást, a tűzkeresztségen azonban már a héten átestek egy nyúlfarknyi celldömölki táborozással.   A repertoáron koordinációs gyakorlatok, erőnövelés és robbanékonyság fejlesztése is szerepet kapott. A főként csapatösszetartásra és technikai elemekre apelláló edzések hamar összerázták az együttes tagjait, és a mini-edzőtábor minden bizonnyal remekül ágyazott meg a soron következő kőkemény erőkifejtéseknek.  Innentől kezdve már futószalagon jönnek a kihívások, az első héten még három , majd pedig egy hónapon keresztül alsóhangon öt edzéssel.   A játékosok zöme ugyan az állandó terhelési kötöttségek mellett fizikálisan már valamelyest fel van vértezve, de többek között a sportág specifikus technikai illetve taktikai elemek mindenképpen komoly gyakorlásra szorulnak.

A tavalyi szezonban a teremlabdarúgás minden eddigi népszerűséget felülmúlt Szombathelyen, egyre több helyi látogat ki az Aréna Savariába, hogy élőben kövesse a mérkőzéseket.  Örömhír ez sportág feltétlen híveinek,  hiszen a komoly látogatottság a vasi megyeszékhelyen már felhelyezte a térképre a futsalt.  A következő idényben mindez tovább tetőzhet, a csapat esetleges jó szereplése pedig minden kétséget kizáróan felértékeli a sportág városban betöltött szerepét is. 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top