A 2020-as évről a koronavírus-járvány mellett alighanem az "alkalmazkodás" szó jut majd sokaknak eszébe. Nem kivétel ez alól fiú kézilabda-szakosztályunk sem, amely 7 korosztályban (U8-től a serdülőkig) 9 szakember segítségével sikeresen küzdött meg egy sor váratlan helyzettel, ami nem kis mértékben annak köszönhető, hogy mindig a megoldásokat kereste, nem a nehézségek okain lamentált. És ez a képesség, no meg a fiú szakág fejlődése, együttesen biztató a jövőre nézve.
Klubunk öt játékosa lépett pályára a magyar futsalválogatott fehéroroszok elleni Európa-bajnoki selejtezőjén, melyet a mieink 2–1-re nyertek meg a fővárosi Vasas-csarnokban, így reális esélyünkvan arra, hogy kijussunk a 2022-es hollandiai kontinenstornára.
Két magabiztos idegenbeli győzelemmel tudta le legutóbbi két mérkőzését az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk. A „Kishali” előbb a Bak otthonában nyert 7–2-re, majd a Hidegkút együttesétől hozta el a három bajnoki pontot egy 7–3-as sikernek köszönhetően, így a tabella első helyén áll a két mérkőzéssel kevesebbet játszó TFSE előtt.
Három győzelem mellett csupán egyetlen vereség rontja el az országos bajnokságban szereplő korosztályos futsalcsapataink legutóbbi hetének mérlegét. U17-es csapatunk mindkét összecsapását megnyerte, míg U20-as együttesünk az egyiket elvesztette.
A biztonsági előírásokat a legmagasabb szinten betartva a hétvégén rendezték meg az év idei első teremversenyét, Pestszentimrei Sportkastélyban. Versenyzőink közül klubunkat Kukorelli Edit és Seres Armand képviselte.
Az NB I-es futsal-bajnokság 17. fordulójában megszerezték 14. győzelmüket a mieink. Ezúttal a Nyírgyulaj együttesét vertük 5–2-re a Haladás Sportkomplexumban lejátszott találkozón és ezzel visszaelőztük az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Berettyóújfalut.