Három kifejezetten szoros szettben kapott ki 3:0-ra NB II-es női röplabdacsapatunk a Palota VSN otthonában. A találkozó egyik pozitívuma, hogy hosszú sérüléséből felépülve visszatért Takács Bernadett.
Kifejezetten jól küzdött az Érdi VSE otthonában az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk, a derbi 25. percében még 4–2-re vezetett is. A fizikálisan rendkívül erős hazaiak azonban előbb szépítettek, majd az utolsó pillanatokban egyenlítettek, így pedig 4–4 lett a derbi vége.
Az U20-as csapatunk nyert, míg az U17-es kikapott az I. osztályú korosztályos futsal-bajnokság 10. fordulójában. A nagyobbak a második, a kisebbek pedig az ötödik helyen állnak a Nyugati-csoport tabelláján.
Hétvégén ismét minősítő versenyt rendeztek a Pestszentimrei Sportkastélyban. Az előző megmérettetéshez képest, csak a szabályrendszer változott. Most a versenyzők IFAA rendszerben lőhették meg a minősítéshez szükséges pontszámokat.
A feljutásban bízó megyei II. osztályú labdarúgócsapatunk négy új futballistát igazolt a téli holtidényben. Velük megerősödve egyértelműen reálisnak tűnik a bajnokság előtt megfogalmazott célok realizálása.
A Dogs Elite és Ultras Savaria Basketball szervezett szurkolói csoportok kezdeményezésére és megkeresésére csatlakozott három szombathelyi sportszervezet – Falco KC, Haladás VSE és a Király SE – a Noel gyógyulásáért indított akcióhoz!