Néhány napja már a levegőben lógott az átigazolási bomba, mostanra azonban valósággá vált: Szombathelyen folytatja pályafutását a Berettyóújfalu korábbi gólkirálya, a brazil származású Michel Melo. Megközelítőleg kilenc héttel a start előtt tehát alaposan belehúzott a Swietelsky-Haladás élvonalbeli futsalcsapata, hiszen Márkus Gábor után immáron a második komoly igazolást hozza tető alá az egyesület záros időn belül. A felkészülés sűrűjébe a csapat jövő héten veti bele magát igazán, az elmúlt napok a közösségépítés, az összetartás, valamint a felfrissítés jegyében zajlottak a celldömölki háromnapos edzőtáborban.

Nem csak hogy évről évre látogatottabb a magyar futsal élvonalbeli küzdelme, hanem a színvonal is szinte minden nyári fordulóval tapinthatóan nő. Ennek oka elsősorban az egyesületek financiális hátterének megerősödésében, és a minőségében egyre mélyebb játékoskeretekben is keresendő. A sportág népszerűsége lavinaszerűen terjed idehaza, a csapatok pedig folyamatosan kvalifikált játékosokkal  igyekeznek magukat körbebástyázni.  Szombathelyen a szakmai munkával sosem volt igazán probléma, azonban a sikeres szereplést szem előtt tartva, a fent említett versenyfutásba a Haladásnak is bele kell vetnie magát.  Korábban cikkeztünk róla, hogy Márkus Gábor hazatért a vasi gárdához, a kiváló játékos mellett a héten egy igazán nagy „hal” is belekerült a szombathelyiek szákjába.  A harminc esztendős brazil légiós korábban már a nemzetközi szinten is bizonyított,  itthon pedig a Berettyóújfalu színeiből lehet ismerős a sportág szerelmeseinek.  A kapcsolat nyilvánvaló, hiszen Michel Melo korábban is Turzó József kezei alatt szolgált.  A gyümölcsöző kapcsolatot akkor magyar bajnoki cím és kupagyőzelem is fémjelezte.  A szinte minden poszton bevethető, sokoldalú játékos rendkívül gólérzékeny, de ha szükséges a védekezésből is vastagon kiveszi a részét. A brazil légiós technikai tudása a mezőnyt vizslatva is kiemelkedő, nem véletlenül szerepelt előkelő csapatokban Csehországban, Máltán, Cipruson, no meg persze szülőhazájában is. 

Melo feladata elsősorban a találatok szerzése lesz, de tapasztalatából vélhetőleg a fiatal játékosok is jócskán meríthetnek majd.  A mindkét lábával ügyesen bánó gólvágó egyelőre egy esztendőre kötelezte el magát a vasi zöld-fehéreknél, a szombathelyi közönség pedig már az edzőmérkőzéseken is figyelemmel követheti a támadó mozgását.  Ez utóbbiakból ugyanis lesz bőven, a szakvezető több edzőmérkőzést is beiktatna a felkészülés folyamán.  A támadó kifejezetten Turzó József kérésére teszi át székhelyét a vasi városba, azonban szerződtetését a szakmai stáb is egyöntetűen elfogadta.  Vélekedések szerint az augusztus végéig tartó uborkaszezonban további érkező/érkezők is várhatóak, természetesen a Haladás csak azonnal bevethető, megfelelő minőséggel rendelkező játékosokban gondolkodik. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. ELTE-BEAC 3
2. Futsal Veszprém 3
3. MVFC Berettyóújfalu 3
4. Nyírbátori SC 3
5. DEAC 1
6. SG Kecskeméti Futsal 1
7. Újpest FC-220VOLT 1
8. Haladás VSE 1
9. Rubeola FC 0
10. Magyar Futsal Akadémia 0
11. A Studio Nyíregyháza 0
12. Aramis SE 0
Go to top