Összességében közepes eredménnyel abszolválta az érettségi vizsgát Boros Viktória. Tehetséges súlyemelőnk így a továbbiakban már teljes erőbedobással a szeptemberi junior Európa-bajnokságra fókuszálhat.

Bár a bizonyítványokat csak június 15-én kapják kézhez a Savaria Szakgimnázium diákjai, a jegyeikről már a mai napon tájékoztatást kaptak az oktatási intézményben.

- Betekinthettünk az eredményeinkbe. Én legjobban a matek miatt izgultam, mert az a tantárgy sohasem tartozott a kedvenceim közé. Ráadásul a digitális oktatásból adódóan nagyon magamra voltam utalva a felkészülés alatt. Szerencsére meglett a kettes, azaz sikeres érettségi vizsgát tettem ebből is – vágott rögtön a dolgok közepébe Viki, akinek a magyar sikeredett a legjobban, amiből négyes osztályzatot érdemelt ki. A többi írásbeli, a német, a történelem és a szakmai egyaránt közepes lett, így az átlag is kereken hármas.

- Nagyon örülök, hogy túl vagyok az egészen. Ha előzetesen felajánlják a hármas átlagot, boldogan elfogadtam volna. Hamarosan beadom a jelentkezésemet a folytatásra, mivel plusz egy év alatt megszerezhetem a közszolgálati ügyintéző szakképesítést. Most a továbbiakban napi két edzéssel, felszabadultan készülhetek a szeptemberi junior Európa-bajnokságra, melyet Finnországban rendeznek majd – zárta szavait súlyemelőnk.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top