Kézilabda

Három turnusban több mint 50 utánpótláskorú kézilabdázónk tölthetett el 5-5 napot ideális körülmények között Répcelakon, ahol a tréningek mellett szabadidős programok is vártak rájuk.

Öt nap alatt tizenkettő gyakorláson vettek részt a Répcelakon edzőtáborozó ifjúsági leány kézilabdázóink. Mátés István vezetésével a Haladás VSE tizenhét ifjúsági korosztályú leány kézilabdázója töltött el szűk egy hetet ideális körülmények között Répcelakon.  A bentlakásos edzőtáborban nagyon komoly terhelést kaptak a játékosok, akik a vezetőedző elmondása szerint minden feladatot maximális hozzáállással oldottak meg.

Kiváló sportolók, kedves személyiségek. Dióhéjba sűrítve, frappánsan így is jellemezhetnék a csütörtök este két nagy hősét, egyesületünk elismerést nyert kézilabdázóit. A Vas Megyei Szövetség reprezentatív évzáró gáláján a díjazottak között a Haladás két utánpótlás játékosa is szerepelt, kitűnő teljesítményükkel megkapták éves munkájukért járó jutalmazást. A két tehetséges kézilabdázó sikerében a kis mikroközegük is nagy szerepet játszott, a szülők, és játékostársaik segítsége nagy jelentőséggel bírt. Huszár Benjámin tanítványa, Kuglics Lili egyik vezére volt a nyáron Cell Cup győztes csapatnak, az örökmozgó irányító oroszlánrészt vállalt az U 14-es lányok hibátlan teljesítményében a bajnokságban. Lili a serdülők között is bontogatta szárnyait, több tétmérkőzésen is meghatározó szerepet kapott. Takács Gabriella és Skoda Bence neveltje, Rákóczi András egész szezonban csapatának fontos láncszeme volt. Játék iránti alázata, futómennyisége példaértékű. A korosztályához mérten ügyes technikai tudását a pályán sokszor csillogtatta. A kis szélső szorgalmával, gólérzékenységével többször húzta a fiú U 13-as, és U 12-es csapat szekerét. A két sportoló idei teljesítménye nagy büszkeség egyesületünknek, a Haladás Stábja őszintén gratulál sikerükhöz!

"Mondj igent a kézilabdára!" –  Méltó befejezése volt a sikerekkel teli szezonnak kézilabda táborunk. A 2018-19-es szezonban  utánpótlásunkban már 19 csapatot tudtuk versenyeztetni és több csapatunk  országosan elismert tornákon is szerepelt. Idén először sikerült nemzetközi tornára is eljutnunk, ami igazi élmény volt a gyerekek számára.

 Az idei  szezonzáró táborunkban is természetesen a főszerep a kézilabda edzéseké volt, de  a kézilabdán kívül sok kiegészítő program varázsolta élménydússá a hetet. Hétfőn? a komplexumtúra keretein belül a gyerekek megtekinthették a stadiont, a VIP szektorokat és minden helyiséget, ahol sportolóink készülnek. Kedden  a Csimborasszó Rehabilitációs Központ gyógytornászai a core izmokat megmozgató edzéssel készültek a táborozók számára, kiemelve a prevenció és az egészséges fejlődés elengedhetetlen fontosságát. Látványos trükkökkel, mutatványokkal Nagy Jonathan, illuzionista varázsolt jókedvet a szerda délutáni programba. A Holdfényligetben és a Sárvári Fürdőben két teljes napot töltöttünk el , végül pénteken egy közös mozival zártuk a hetet.

Most egy kis pihenő következik versenyzőinknek, de hamarosan kezdődik a 2019/2020-as szezon és augusztusban megkezdődnek a felkészülések az idényre. Addig is ne feledjétek a „Tábor Arca” játékunkat, ahol igazán szoros versenynek lehetünk tanúi! Lájkra fel!

 

Jelmezbe öltöztek a kézilabdások - Egy fergeteges esti programmal búcsúzott az októbertől a Haladás Kézilabda Szakosztálya. Közel százan öltöttek rémisztő jelmezeket,  készítettek töklámpást,  vagy vették részt a tíz állomásból álló vetélkedőn.  A Haliween volt az első komoly közösségépítő rendezvény az idei szezonban, melyen nem pusztán csak a kézilabdázóink, hanem a szülők is részt vehettek.  A gyermekek számára egyre ismertebb és kedveltebb angolszáz eredetű ünnep a sportolók körében is népszerű, így az utóbbi éveken a legtöbb szolgáltató igyekszik belekapaszkodni az esemény felkínálta marketinglehetőségekbe.  A kiválóan sikerült dzsemborin a felnőtt csapatunk tagjai mellett jóformán a teljes utánpótlás képviseltette magát.

Szinte hagyománya van annak, hogy jól szereplünk a Főnix Kupán, abban az értelemben mindenféleképpen, hogy abszolút felvesszük a versenyt a nagy műhelyek csapataival. A tisztes helytállás mellett akad bravúr is, idén óriási meglepetésre Takács Gabriella U 12-es garnitúrája robbantotta a bombát. A fiúk az egész hétvégén emberfeletti teljesítmény nyújtva, valamennyi mérkőzést megnyerve csoportelsőként jutottak a legjobb három együttes közé. Külön kiemelendő, hogy a házigazda Debrecen, és a Pick Szeged együttese sem tudta féken tartani a vasi fiatalokat.

Zöld-fehér csapatok párbaján két hazai diadalt és egy vendég sikert hozott a szombat délután.  Serdülő együttesünk nem pusztán csak méltó ellenfele volt az esélyesebb Győrnek, hanem színvonalas összecsapáson legyőzte a papíron favoritnak számító riválisát.  Ifjúsági alakulatunk a mérkőzést magabiztosan kezében tartva könnyedén behúzta a Rába-partiak elleni ütközetet, feledtetve ezzel a drámai véghajrában pechesen elveszített Dorog elleni csörtét.  Felnőtt csapatunknak nem sikerült az itthoni bemutatkozás, a Pál Tamarával felvértezett vendégek megoldhatatlan feladatok elé állították a Halit.

Ősszel fiatal edző vette át felnőtt csapatunk irányítását, Ajkáról érkezett hozzánk Huszti Ambrus. A kézilabdában B-licensszel rendelkező tréner relatív hosszú ideig aktívan is sportolt, ezt követően adta fejét utánpótláscsapatok irányítására. Mátés Istvánnal párban a rutin és a lendület megfelelő koktélja állhat rendelkezésre, melynek egy szépen lassan épülő együttes lehet a hozománya. Az edzőt Karácsony alkalmából egy kicsit az ünnepekről, egy picit pedig szombathelyi benyomásairól faggattuk. A kézilabdától az elmúlt néhány napban tisztes távolságot tartó Ambrus szerint fontos a pihenés, mert a sportolókat, szakembereket érő egész éves fizikai, szellemi terhelés igencsak kiszívja az energiakészleteket. Hitvallása szerint első a család, noha egy edzőnek a csapat is szegről-végről mindig a bőven vett családjához tartozik.

 Utánpótlás tétmérkőzések sora nyitotta a szombat délelőttöt a Haladás Sportkomplexum centerpályáján.  Skoda Bence újdonsült edzőnk bemutatkozott az U 14-es csapat élen, amely egy nagyon húzós mezőnyben becsülettel megállta a helyét.  A patikamérlegen egy győzelem mellett egy vereség szerepel.   A nagy érdeklődés övezte fiú gyerektornán több szülő és család is tiszteletét tette,  amit a fiatal kézilabdázók lelkes játékkal honoráltak.  Az elkövetkezendő időszakban is számos tornának adunk otthon, így az érdeklődők jócskán belekóstolhatnak majd a kis sportolók első szárnypróbálgatásaiba az idei pontvadászatokban.

Alkategóriák

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top