Minden kétséget kizáróan óriási sikert aratott a klubunk kezdeményezésének köszönhetően megrendezett Dreher-Haladás Open darts verseny, amit három szervezet együttesen rendezett meg a Haladás VSE otthonában. A viadalon közel nyolcvan amatőr, illetve profi sportoló indult, ami a maga nemében hihetetlenül népes mezőnynek számít.

Péntektől vasárnapig egyértelműen Szombathely a magyar darts sport fővárosa, ugyanis zsinórban három nívós versenyt is rendeznek a Haladás Sportkomplexumban. A sort a Dreher-Haladás Open nyitotta, melynek ötletgazdája egyesületünk volt.

Szántó Erzsébet klubmenedzserünk elmondása szerint hagyományteremtő szándékkal hívták életre ezt a viadalt. Ezzel is bizonyítani szeretné a több mint 100 esztendős egyesület, hogy nem csak a tradicionális sportágak állnak közel a szellemiségéhez. A klub fogékony az újra, így például a dartsra is. Nem véletlen, hogy a zöld-fehér sportolók, dolgozók közül is rengetegen űzik szabadidejükben.

A Dreher-Haladás Openen egészen pontosan 79 versenyző indult, ami hihetetlenül magas számnak mondható. Csóka András, a társrendező Szombathelyi Darts Club SE elnöke örömmel konstatálta, hogy milyen nagy az érdeklődés a kezdeményezés iránt. Véleménye szerint a színvonalra sem lehet panasz, ugyanis az amatőrök mellett nagyon sok profi is indult a megmérettetésen. Ebben természetesen azoknak a nívós díjaknak is volt némi szerepük, melyeket a Haladás VSE és a szponzorok biztosítottak a rendezvényre, amit megtisztelt jelenlétével Székely „Penge” Pál is. Az egyik, ha nem a legjobb, magyar darts versenyző ugyan a pénteki „felvezető” viadalon még nem indult, de a másik két erőpróbán ő is tábla elé áll. Ettől függetlenül csak gratulálni tudott az ötletgazda Haladásnak és a rendező szombathelyi dartsosoknak is a pénteki programhoz.

A versenyt a helyszínen tekintette meg Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség elnöke is, aki szerint Szombathely egyre jelentősebb pozíciót foglal el a sportág hazai térképén. Ebben többek között az olyan remek rendezvények is jelentős szerepet játszanak, mint amilyen például a Dreher-Haladás Open volt, melyet végül a körmendi Budavári Zsombor nyert meg, a döntőben a hazai színekben induló Kozmor „Duda” Józsefet legyőzve. A harmadik helyezésen a SZDCSE sportolója, Kámán Lehel és a ceglédi Tóth Mihály osztozott.  Végül a Sport36 felajánlását, egy darts szettet a legfiatalabb induló Csóka Dániel nyerte meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top