Megnyerte a korosztályos játékosokat soraiban tudó női röplabdacsapatunk a Rába-Kupa küzdelmeit. Ráadásul a szakemberek Zoltán Annát választották meg a torna legjobbjának.

Június elején kezdte meg a felkészülést az október elején rajtoló NB II-es felnőtt bajnokságra fiatalokból álló együttesünk. A zömében középiskolások alkotta gárda augusztusban kőkemény alapozáson vett részt: a szakmai stáb napi két edzést vezényelt a játékosoknak. A fárasztó időszak lezárásaként a Győrben megrendezett Rába-kupán léptek pályára Mucsi Péter tanítványai. Együttesünk remekül rajtolt, ugyanis mindkét csoportmérkőzését megnyerte és így a fináléba jutott, ahol a több egykori NB I-es röplabdázóval felálló Veszprém várt rá. Fiataljaink itt is alaposan kitettek magukért és döntő szettet követően legyőzték a VESC együttesét. Az aranyérem mellett egy másik jelentős elismerést is besöpörtek a mieink: a szakemberek Zoltán Annát választották a torna legjobb játékosának.

- Az eredmény és a játék is nagyon bíztató a hamarosan kezdődő bajnokság előtt. Reméljük, hogy sok szurkoló lesz majd kíváncsi ennek a szerethető, szimpatikus együttesnek a mérkőzéseire. Mi mindenesetre eztán is alázattal, kőkeményen dolgozunk azért, hogy tovább öregbítsük a klubunk és a városunk hírnevét – fogalmazott Mucsi Péter szakosztályvezető.

A Haladás röplabdacsapata először október 3-án, szombaton 18.30 órakor szerepel bajnoki mérkőzésen hazai környezetben, amikor az Ajka együttesét fogadja.