A várakozásoknak megfelelően óriási küzdelmet hozott futsal csapatunk hazai mérkőzése a remekül rajtoló Debrecennel szemben. A mieink végül 3:2-re megnyerték a derbit és így jó hangulatban várhatják a Berettyóújfalu elleni pénteki rangadót.

A népes szombathelyi szurkolótábor nagy örömére két nagy visszatérője is volt csapatunknak: a brazil Darrieer és Dávid Richárd is a melegítő játékosok között volt. Alasztics Marcell viszont apróbb sérülése miatt nem lehetett a társaival. A mérkőzés második percében azonban nem a két felépült sztár, hanem két ifjú titán játszotta a főszerepet: Hajmási centerezését Gerencsér továbbította a hálóba. Sajnos nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, ugyanis a 6. minutum elején a játékvezetők büntetőt ítéltek a DEAC javára, amit Thiago magabiztosan értékesített is. A folytatásban ugyan fölényben játszottak Juanra mester tanítványai, ám nem tudtak túljárni a remekül védő Dobi eszén. A 16. percben viszont egy lövés kijött a debreceni cerberusról és Darrieer a hálóba lőtte a kipattanót. A félidő hajrájában aztán alaposan felpörögtek az események: előbb a vendégek hagytak ki egy kisbüntetőt (10 méterest), majd pedig Vas Ádám növelte a csapatunk előnyét, ennek köszönhetően pedig a szünetben 3:1-re vezettünk.

Térfélcserét követően Dróth Zoltán ugyan kétszer is eltalálta a kapufát, ám újabb gólt nem tudtunk összehozni. Nem úgy a DEAC: az öt a négy elleni játékra váltó vendégek a 38. percben Thiago újabb találatával szépítettek. Szerencsére ezt követően már egyik háló sem rezdült újból, így aztán ha nehezen is, de sikerült 3:2-re megnyernünk a derbit.

Juanra Calvo vezetőedző: - Úgy gondolom, hogy végig mi irányítottuk a történéseket, de nagyon sok helyzetet elhibáztunk, ezzel pedig a saját dolgunkat nehezítettük meg. Örülök annak, hogy Dávid és Darrieer jó játékkal tért vissza. A Debrecen igen kemény ellenfél volt, így ez a három pont alaposan fel is értékelődik. Az biztos, hogy pénteken a Berettyóújfalu még komolyabb feladat elé állít majd bennünket, de bizakodva várjuk a rangadót.

Haladás VSE-DEAC 3:2 (3:1)

Gólszerzők: Gerencsér Antal (2.), Darrieer (16.), Vas Ádám (20.) illetve Thiago 2 (6., 38.)

 

 

A mérkőzés az alábbi linken megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=fC8mtjHt3gw

 

Sajtótájékoztató:

https://www.youtube.com/watch?v=UfAqI--UuGc

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top