A pontvadászat ötödik fordulójában 4:4 arányú döntetlent játszott a megyei II. osztály Északi-csoportjában szereplő futballcsapatunk. Fiataljaink a Honvéd Sé SE otthonából hoztak el egy pontot.

Mindenféle ismerkedést mellőztek a küzdő felek és rögtön a derbi elején a dolgok közepébe vágtak. Ennek köszönhetően pedig a derbi 4. percében már 1:1-es állást konstatálhattak a szurkolók. A folytatásban viszont egyértelműen fölénybe került a Zanattal közös csapatunk és a félidőben már 4:2-re vezettünk a rendkívül gólgazdag mérkőzésen.

Sajnos térfélcserét követően kihagyták a helyzeteiket Szenczi Imre tanítványai és ezt a hazaiak keményen meg is bűntették: előbb az 50. percben szépítettek, majd pedig a 75. minutumban egyenlítettek. Ennek ellenére is volt még bőven győzelmi esélyünk, ugyanis a találkozó végjátékában 11-est rúghattak fiataljaink, ám ez kimaradt, akárcsak egy másik 100 százalékos ziccert, így pedig maradt a 4:4-es döntetlen.

- Sérülés és betegség miatt több meghatározó játékosunk hiányzott, de ez az ellenfélre is igaz volt. Ennek ellenére most is megrúgtuk a már-már szokásosnak mondható négy gólunkat, de ezúttal ez sem volt elég a győzelemhez. Fájó, hogy egy már megnyertnek tűnő meccset adtunk ikszre. Szerintem nem elhoztunk egy pontot idegenből, hanem ott hagytunk kettőt – értékelt Szenczi Imre vezetőedző.

A csapatunk öt fordulót követően 10 ponttal a tabella harmadik helyén áll. Fiataljaink legközelebb szeptember 19-én, szombaton 16.30 órakor lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, amikor a tizedik Kemenesalja együttesét fogadják hazai környezetben.

Honvéd Sé SE-Zanati KSE-Haladás VSE 4:4 (2:4)

ZKSE-HVSE: Szentgyörgyvári – Janek, Varga Cs., Machinek – Németh E. (Horváth M.), Bódi (Edelényi), Perger, Maráczi (Kiss Z.), Gyurácz (Horváth G.) – Németh G., Tamás (Szabó B.). Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzőink: Bódi (4.), Tamás (8.), Németh G. (24.), Varga Cs. (33.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top