Határozottan jól szerepeltek súlyemelőink az országos csapatbajnokság regionális selejtezőjében. Ugyanakkor kiderült, hogy a nemzetközi szövetség nem rendezi meg szeptemberben az U23-as és a junior Európa-bajnokságot, így Gyürüs Barbara és Boros Viktória is hiába készült a versenyre.

A nyugat-magyarországi régió tíz csapata vett részt a bányászvárosban megrendezett selejtezőn, melyen ötfős együttesek szerepeltek. Klubunkból Darabos Sára, Polgár Mirjam, Gyürüs Barbara, Cserpes Norbert és Pólya Márton lépett dobogóra. Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai határozottan jól teljesítettek. Az összességében megszerzett 891,4185 pont a harmadik helyet jelentette, amellyel minden valószínűség szerint az országos döntőbe jut majd csapatunk.

- Mindenki a maximumot próbálta kihozni magából és ezért valamennyi versenyzőnket dicséret illeti. Elégedet vagyok velük, a harmadik pozíció jó eredménynek számít – értékelt Márkus Erzsébet szakosztályvezető, aki szomorúan adott tájékoztatást arról, hogy a nemzetközi szövetség törölte a szeptemberre tervezett U23-as és junior Európa-bajnokságot, így értelemszerűen Gyürüs Barbi és Boros Viki sem vehet részt rajta.  

 

Versenyzőink Tatabányán elért eredményei:

Női 59 kg: Darabos Sára 123 kg (55+68)

Női 81 kg: Polgár Mirjam 185 kg (80+105)

Női +87 kg: Gyürüs Barbara 181 kg (81+100)

Férfi 81 kg: Cserpes Norbert 235 kg (105+130)

Férfi 81 kg: Pólya Márton 208 kg (93+115)

 

Darabos Sára lökésben elért 68 kilogrammos teljesítménye országos csúcsot jelentene, amennyiben a csapatbajnokság selejtezője kiemelt versenynek számítana. Így sajnos nem hitelesíthető a rekord.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top