Közös csapatot indít az ősszel rajtoló megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Haladás VSE és a Zanati KSE. Egyesületünk részéről az U19-es együttesünk legjobbjai szerepelhetnek majd a felnőtt pontvadászatban.

A Zanati Kulturális és Sport Egyesület megkeresésére igent mondva klubunk vezetősége úgy döntött, hogy sportszakmai együttműködést köt a peremkerületi egylettel. A szerződés értelmében a 2020-2021-es megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban Zanati KSE-Haladás VSE néven indít csapatot a két egyesület.  

- Úgy gondolom, hogy ez a kapcsolat a Haladással gyümölcsöző lehet, ugyanis mind a két fél jól jár. A zanati csapat a továbbiakban is működni tud, a játékosaink megkapják a játéklehetőséget. A Hali fiataljai pedig nem az utánpótlásban, hanem komoly felnőtt bajnokságban szerepelhetnek és így a fejlődésük biztosítva lesz – foglalta össze a szerződés lényegét Pál Ferenc János, az ötletadó Zanati KSE elnöke.

A kontraktus értelmében a közös csapat hazai meccseit a Kenderesi úti pályán rendezik majd meg, ahol tökéletes körülmények fogadják a derbikre remélhetőleg szép számban kilátogató nézőket.

- A megállapodás szerint nálunk lesznek majd a hazai mérkőzések. Megszépült a környezet és ezzel is szeretnénk életet lehelni belé. Örülünk annak, hogy az utánpótlásunkból kiöregedő gyerekek számára egy újabb alternatívát tudunk teremteni, nem kell kimenniük Ausztriába focizni avagy nem kell befejezniük az aktív labdarúgást – adott tájékoztatást Bokor Zsolt sportigazgató.

A Haladás utánpótlásában pallérozódó fiatalok számára egy remek lehetőség nyílik meg azzal, hogy egy felnőtt bajnokságban szerepelhetnek. A megyei II-ben megerősödhetnek, megedződhetnek és a későbbiekben akár magasabb osztályban is szerepelhetnek majd.

- Ennek a sportszakmai együttműködésnek köszönhetően megjelenik egy olyan lehetőség, hogy a gyerekek a felnőtt bajnokságban szerepelhetnek. Ez most a megyei II. osztály, de eltökélt szándékunk, hogy megnyerjük ezt a pontvadászatot és feljussunk az I. osztályba. Ott azért már a színvonal is jóval erősebb lenne. Ebben pedig még az a lehetőség is benne van, hogy még onnan is feljebb léphessenek – fogalmazott Somfalvi Csaba szakosztályvezető.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top