Hétfőtől a Savaria Szakgimnáziumban adhat számot az elmúlt négy esztendőben tanultakról Boros Viktória. Remek súlyemelőnk bizakodva várja az érettségit, bár azt sajnálja, hogy a szóbeli vizsga elmarad és csak írásbeli lesz.

Csütörtökön egészen speciális módon, „online ballagással” búcsúztak el a Savaria Szakgimnázium végzős diákjai a szombathelyi oktatási intézménytől, ahol a hétfői napon megkezdődnek az írásbeli érettségik.

- Megmondom őszintén, hogy én jobban örültem volna annak, ha a szóbeli vizsgákat is megtartják, mivel így jóval nagyobb a tétje az írásbelinek, mert nincs javítási lehetőség – fogalmazta meg súlyemelő-módon a várakozásait Boros Viktória. A Haladás VSE tehetséges sportolója magyarból, matematikából, történelemből, német nyelvből és egy szakmai tárgyból, közszolgálati ügyintézésből vizsgázik majd.

- Egyértelműen a matektól tartok a legjobban. Az elmúlt két hónapban itthon, egyedül kellett tanulnom, és az bizony nem volt éppen egyszerű, mert nagyon magamra voltam utalva. Megpróbáltam minden tantárgyból maximálisan felkészülni, de matematikából magántanárhoz is eljártam. Nem gondolkodom osztályzatokban, a lényeg az, hogy mindenből sikerüljön az érettségi – folytatta Viki, aki még egy esztendőn át így is a Savaria tanulója marad, ugyanis 4+1 éves képzés keretében szeretné megszerezni a közszolgálati ügyintéző szakmát.

- A tanulás mellett minden nap itthon edzettem, megpróbáltam szinten tartani magamat. Szerintem ez sikerült is, de már nagyon várom, hogy ismét a Haladás Sportkomplexumban készülhessek! Persze egy sikeres érettségivel a tarsolyomban – zárta szavait súlyemelőnk.

Fotó: Szendi Péter, VAOL.HU

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top