Futsalcsapatunk nem titkoltan a duplázás reményében vágott neki a 2019-2020-as szezonnak. A Magyar Kupában sikerült is aranyérmet nyerniük Vas Ádiéknak, a bajnoki cím begyűjtésére viszont már nem biztos, hogy lesz lehetőségük. A jelenlegi helyzetről Pálmay Tamás szakágvezetőt kérdeztük.

 

 

Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy az egyik szemem sír, a másik pedig nevet – vágott rögtön a dolgok közepébe Pálmay Tamás. – Természetesen nagyon örülök annak, hogy fennállásunk során második alkalommal sikerült megnyernünk a Magyar Kupa küzdelemsorozatát. Ráadásul ezt hazai környezetben tettük, rendkívül népes és lelkes szurkolótábor előtt.

 

Mennyit jelent a csapatnak, hogy rendre telt ház előtt szerepelhet? Ez a bajnoki meccseken több száz nézőt jelent, a Magyar Kupában viszont több ezren szurkoltak az Aréna Savariában Dróth Zoliéknak.

Rendkívül sokat jelent, akár azt is mondhatnám, hogy meccsenként minimum egy gólt a drukkereink kiabálnak be az ellenfél kapujába. Elég régóta vagyok részese a magyar futsalnak, de emlékeim szerint ilyen szurkolótáborral nem igen rendelkezett még másik csapat. Éppen ezért volt óriási dolog, hogy itthon tudtuk tartani a kupát. Azt együtt, a Hali-táborral közösen nyertük el. Meg tudtuk mutatni, hogy képesek vagyunk rendkívül fontos szituációban is legyőzni a nagy rivális Berettyóújfalu együttesét. Ez a siker nagyon széppé varázsolta a tízéves jubileumunkat, és azért az sem mellékes, hogy 2020-ban eddig csak mi tudtunk Szombathely városának csapatsportágban aranyérmet szerezni.

 

Említetted, hogy csak az egyik szemed nevet. A másik miért sír?

Rendkívül szomorú volt mindenki a csapatban, amikor március elején a szövetség félbeszakította a bajnokságot. Természetesen maximálisan megértettük, hogy a koronavírus-járvány miatt szükség volt erre a lépésre, de sportemberek vagyunk, nekünk a játék az életünk. Rendkívül jó formában volt a csapatunk. Szerettük volna a felsőházi rájátszásban megelőzni a Berettyót és aztán megnyerni a bajnokságot is. Úgy érzem, hogy a duplázás lehetősége bőven benne volt az együttesünkben.

 

Mire alapozod ezt a rendkívül nagy optimizmust?

Szerintem nem túlzás kijelenteni azt, hogy a Haladásnak még sohasem volt ilyen erős futsalcsapata, mint most. Úgy vélem, hogy erre a szezonra minden mozaikkocka a helyére került. Mind az anyagi háttér, mind az infrastruktúra, mind pedig a szakmai stáb adott ahhoz, hogy ezzel a kerettel képesek legyünk duplázni. Az évek alatt folyamatosan építkeztünk és most jó lenne, ha feltehetnénk a pontot az i-re.

 

Mennyi esélyt látsz arra, hogy folytatódjék a bajnokság?

Legyünk ebben is optimisták és bízzunk a folytatásban, de ennek eldöntése a Magyar Labdarúgó Szövetség kompetenciája. Én az igenre és a nemre is tudnék érveket felsorakoztatni. De bármi is legyen a döntés, a Magyar Kupa aranyérmét már begyűjtöttük, így számunkra örökké feledhetetlen élmény marad a 2019-2020-as szezon.