Balszerencsés vereséget szenvedett az érmes helyezésekért harcoló sakkcsapatunk a pontvadászat 7. fordulójában. A mieink 6,5:5,5 arányban kaptak ki a fővárosi Morihana PSE I. otthonában.

A tabella középmezőnyében álló Morihana együttesének vendégeként ültek asztalhoz NB I-es sakkozóink. A mérkőzés esélyese a „titkon” ezüstéremre hajtó Hali volt, ám ez sajnos nem eredményezett végül győzelmet. A találkozón nagy csatában 6,5:5,5 arányban a fővárosiak győztek, köszönhetően annak, hogy a mieink pár megnyertnek tűnő partit végül döntetlenre adtak, sőt olyan is akadt, melyet el is veszítettek.

A vasi zöld-fehér együttesből Ruck Róbert (5. tábla) és Borhy Marcell (9. tábla) gyűjtötte be a teljes pontot.

Veresége ellenére a Haladás továbbra is a bronzérmes pozíciót foglalja el. Németh Miklósék a Paks együttesével állnak nagy harcban a második helyért.

 

Morihana PSE I.-Haladás VSE-Infraplan I. 6,5:5,5

Győzött: Ruck Róbert, Borhy Marcell

Remizett: Kozul Zdenko, ifj. Héra Imre, Németh Miklós, Markos Jan, Jankovic Alojzije, dr. Kovács Gábor, Nagy Bence

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top