Hiába alakította ki gólhelyzetek tömkelegét, mégis 5:2 arányú vereséget szenvedett Érden az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk.

Október végén 9:1-re verte Szombathelyen a Haladás II. az Érd együttesét, így fiataljaink egyértelműen esélyesként érkeztek a 19. fordulóban esedékes mérkőzésükre a Duna-parti városba. Ehhez képest kifejezetten rosszul kezdődött a derbi, ugyanis már az 5. percben a hálónkban táncolt a labda. A folytatásban aztán hiába alakítottak ki rengeteg ziccert Vidák Balázs tanítványai, mivel a gólokat továbbra is azok a házigazdák szerezték, akik a 14. minutumban már 3:0-ra vezettek. Ugyan a félidő hajrájában Szakasics Balázs szépített, ám a játékrészt az érdi Bozsoki Imre találata zára le, ennek köszönhetően pedig a szünetben 4:1 volt oda.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe: a „Hali fakó” egy kivételével a legnagyobb helyzeteket is elhibázta, így pedig nem is lehetett más a derbi vége, mint 5:2 arányú vereség.

Vidák Balázs edző: - Sajnos ez nem a mi napunk volt. Az ellenfél kevés helyzetéből öt gólt szerzett, mi viszont még a gólvonalról sem tudtunk a kapuba találni. Nagyon fontos bajnoki pontokat veszítettünk.

5 Stars-Érdi VSE-Haladás VSE II. 5:2 (4:1)

Gólszerzők: Pintér Olivér (5.), Bíró Bence (13.), Garamszegi Ábris (14.), Bozsoki Imre (18.), Szakasics Balázs öngól (40.) illetve Szakasics Balázs (17.), Vatamanuic-Bartha Dávid (33.)