Egy új rovatot indítunk #KEZDŐRÚGÁS címmel, amiben a játékosainkat kérdezzük a következő megmérettetésről. A rapid interjúban Dróth Zoltánnak tettünk fel néhány kérdést.

Hogyan vélekedsz a következő ellenfélről?

Mivel a Haliból öten is a válogatott olaszországi vb-selejtezőin voltunk, most vissza kell zökkennünk a hazai környezetben megszokott ritmusba. Ehhez azért némi időre van szükségünk. Amúgy a csapat jó formában van, bizakodva nézünk a folytatás elé. Hamarosan találkozunk a Berettyóval és arra a rangadóra jó lenne egy debreceni győzelemmel hangolni.

Milyen a hangulat az öltözőben?

Kifejezetten jó a hangulat az öltözőben. Pár nap leforgása alatt két meccset is nyertünk és ez alapjaiban határozza meg a kedvünket. Már sikerült magunkat túltenni a csömöri meccsen, mert azért az ottani pontvesztés valamennyiünket érzékenyen érintette. Most mindenki optimista.

Milyen formában van a csapat, hogyan készültök a következő meccsre?

Egy fiatal, hazai környezetben rendkívül erős csapat a Debrecen. Ezt az előkelő helyezése is bizonyítja. Többek között a Berettyóújfalu sem tudott nyerni az otthonukban: 3:3-ra végeztek úgy, hogy a Berettyó csak az utolsó pillanatokban tudott egyenlíteni. Biztos, hogy ránk sem vár egy könnyű kirándulás, de ettől függetlenül a három pontért utazunk Debrecenbe.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top