A Sport XXI. program keretében ötnapos súlyemelő tábort rendezett a Haladás VSE, melyen 14 utánpótláskorú sportoló vett részt.  A fiatalok naponta kétszer edzettek a Haladás Sportkomplexumban.

Ligeti Ferenc edző vezetésével a Nyugat-magyarországi régióból 14 tehetséges súlyemelő tölthetett el öt napot a szombathelyi táborban.  A gyerekek zöme a Haladás VSE sportolója, de érkeztek a környező megyékből is versenyzők. Számukra természetesen szállást is biztosítottak a szervezők.

-  Naponta két edzést tartottunk a gyerekeknek, de ezeket megpróbáltuk minél színesebbé, változatosabbá tenni. Ezért nem csak a súlyokkal „birkóztak” a fiatalok, hanem játékos sorversenyen, laza bokszleckén is részt vehettek.  Emellett pedig jártunk az uszodában is. A közös étkezések és a szabadidős programok pedig csapatépítő jelleget is kölcsönöztek ennek a szűk egy hétnek – foglalta össze a tábor tematikáját Ligeti Ferenc.

A résztvevő fiatalok az egyesületük ajánlására kerülhettek be a táborozók közé, így ténylegesen csak azok vehettek részt a programban, akik tehetségükből adódóan komoly célokat fogalmazhatnak meg saját maguk számára.

-  Nagyon jó volt a tábor. Mind az edzésekről, mind az ellátásról, mind pedig a társaságról csak pozitívan nyilatkozhatok. Úgy érzem, hogy megérte eljönnöm, mert a rövid idő ellenére is sikerült fejlődnöm. A lökésem technikáján például sokat tudtunk csiszolni. Remélem, hogy az itt tanultakat hamarosan a korosztályos országos bajnokságon tudom majd kamatoztatni – fogalmazott Őri Dávid, a Győri AC súlyemelője.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top