A II. osztályú női ifjúsági kézilabda-bajnokság Nyugati-csoportjának negyedik fordulójában már a harmadik győzelmét aratta a Haladás VSE. Csapatunk most a Badaörs együttesét gyalulta a földbe: 43:15 lett a végeredmény.

A tabella utolsó helyén pont nélkül szerénykedő Budaörs együttesét fogadta a Haladás VSE és már az első pillanatokban tudatosította is a vendégekben, hogy nem Szombathelyen fogják elkezdeni a felzárkózást. Mátés István tanítványai az első kilenc támadásukat góllal zárták, ennek köszönhetően pedig el is húztak 9:2-re. A folytatásban ugyan egy pici homokszem került a gépezetbe, ám a félidő végére a lényegi dolgok így is eldőltek.

A 19:6-os állásról induló második játékrészre csupán az a kérdés maradt, hogy mennyivel is nyernek Horváth Hannáék? A vége 43:15 lett, azaz 28 gólos sikert arattak a vasi zöld-fehérek. A több mint magabiztos sikernek köszönhetően a gárda feljött a tabella harmadik helyére.   

Mátés István: - Minden elismerést megérdemelnek a lányok, mivel végig fegyelmezetten és koncentráltan játszottak. Örülök annak, hogy a mérkőzés nagy részében jó sebességgel játszva, látványos gólokat lőve arattunk kiütéses győzelmet.

Haladás VSE-Moyra-Budaörs Handball II. 43:15 (19:6)

Szombathely, vezette: Gácsig, Szecsődi

Haladás VSE: Németh Janka – Horváth Hanna 9/3, Szekeres Szederke 4, Dobos Dorka 3, Szár Dzsenifer 5, Tóth Vivien 4, Nyári Luca Sára 9. Csere: Gyallai Virág 4, Bogáth Petra 1, Sulyok Csenge 4, Breznovits Karola, Horváth Angéla. Edző: Mátés István

7 méteres: 3/3 illetve 4/3

Kiállítás: 2 illetve 2 perc

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top