Az új létesítmény igazi nagy családdá kovácsolta a Haladást! Napi szinten több, mint ötszáz zöld-fehér sportoló használja a Rohonci úti otthonunk mind a két sportcsarnokát, mely szó szerint XXI. századi körülményeket biztosít a klubunk játékosainak.

 

Lassan, de biztosan véget ér a nyári szünet és már elkezdték a felkészülést a 2019-2020-as szezonra a felnőtt és korosztályos csapataink. A sportcsarnokban található két pályát négy szakosztályunk használja, a futsal, a kézilabda, a röplabda, valamint az utánpótlás labdarúgás, így nem csoda, hogy szinte egymásnak adják a kilincset a sportolóink. Azaz szinte egyetlen percnyi üresjárat sincs rendelkezésre álló időben.

A prioritást természetesen az egyesületünk két élcsapata élvezi, vagyis az NB I-ben ezüstérmes férfi futsal gárdánk, valamint az extraligás tagságát meghosszabbító Hungast-Haladás női röplabda együttesünk.

Felnőtt csapataink naponta legalább 3-4 alkalommal tartanak edzést a létesítményben és mellette a felkészülés közepén már edzőmérkőzések is szerepet kapnak. Erre pedig már csak azért is szükségük van, mert minimális célkitűzésként szeretnénk a jelenlegi szintünket megtartani. Sőt még az előrelépésről sem mondunk le.

 

 

Az új edző, a spanyol Juanra irányította futsalosok hamarosan, egészen pontosan augusztus 26-án meg is kezdik a szereplésüket az élvonalbeli pontvadászatban. Teszik mindezt a legnagyobb rivális, a Berettyóújfalu otthonában. Dróth Zoltánék első hazai meccsüket szeptember 2-án, hétfőn játsszák majd, még pedig a szintén remek erőkből álló Dunaferr ellen. Remélhetőleg telt ház mellett a megszokott remek hangulat fogadja majd a csapatokat a Haladás sportcsarnokában. A szakosztály utánpótlás gárdái csak nem rég kezdték el a munkát, de ők is a tervek szerint haladnak a felkészülésben.

Az extraligás röplabdázóknál jelenleg a legnagyobb munka az irodákban folyik, ugyanis a dr. Mucsi Péter vezette stáb a keret kialakításán munkálkodik.

A kézilabdázóink már javában dolgoznak. Az álhírekkel szemben a sportág nem szűnt meg a Haladás berkein belül. A legtöbb korosztály jelenleg a Rohonci úti sportcsarnokban gyakorol, az ifjúsági gárda viszont Répcelakon tart bentlakásos edzőtábort. A nagy létszám miatt több csapat külső helyszínen tud csak gyakorolni, így szeptembertől az Oladi-, a Brenner-, létesítményeiben pallérozódnak a zöld-fehér kézilabdás-palánták.

Az utánpótlás focisták is használják természetesen a sportcsarnokban található pályákat, ám amíg az időjárás engedi, ők inkább a szabadtéri edzéseket preferálják.

 

 

Összességében napi szinten több mint 500 haladásos sportoló gyakorolhat a XXI. századi körülményeket biztosító sportcsarnokban. Nagyobb részük utánpótláskorú gyermek. Az ő maximális kiszolgálásuk azért is fontos az egyesületnek, mert ők jelentik a jövőt. Ők lehetnek a jövő sztárjai, ők lehetnek majd azok a példaképek, akiket mostani élcsapataink tagjai testesítenek meg. Az ő hatásukra tanulhatják meg gyerkőcök, hogy: "Élj szívből, csináld szenvedéllyel, és szeresd a Haladást!"