Századik esztendejét ünnepli a Haladás sportegyesület, mely nem pusztán csak a várossal nőtt egybe, hanem az ország egyik legpatinásabb klubjai közt tartják nyilván.  A vezetőség számára fontos, hogy méltóképp emlékezzünk a zöld-fehér csapat múltjára, így az idei év egy emlékesztendőként vonulhat majd be a köztudatba. A gála fővédnőke dr. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke volt, díszvendégként pedig Fekete Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárát köszönhettük a csordulásig megtelt rendezvényteremben.

A díszvacsorával egybekötőtt estén a hivatalos protokoll beszédeket zenés műsor követte.  A meghívottak sora egykori kiváló sportolókból, a Haladáshoz közelálló szakemberekből, és a jelenlegi szakosztályok reprezentánsaiból álltak.  A köszöntők sorát dr. Hende Csaba nyitotta, aki kiemelte, hogy annak idején az édesapjával látogatott ki először mérkőzésre, és az atlétika szakosztályban rótta a köröket a pályán.  Az országban a Haladás név szinte mindehol egybeforrt a várossal, így a szombathelyi sportélet zászlóshajója egy fontos szimbolúm a vasi megyeszékhelyen.  Az Országgyűlés elnöke szerint a tavaly átadott stadion és multifunkcionális komplexum méltó örököse az évtizedek óta a városban zajló sporttevékenységnek, és mivel a jövőben a TAO-támogatás sportlétesítmény fenntartására is használható, hamarosan elérhetővé válik, hogy az új csarnok fenntartása voltaképpen nem fog jelentősebb terhet jelenteni, mint amilyen a régié volt.

Fekete Péter államtitkár beszédében kiemelte, hogy a sportnak nem csak a fiatalok felkarolásában, hanem egy közösség felemelésében is nagy szerepe jut.  A százéves születésapját ünneplő Haladásnak egy magas rangú Elismerő Oklevelet hozott, melyet dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár maga is ellátott kézjegyével.

Szombathely megyei jogú város polgármestere, dr. Puskás Tivadar a sportban rejlő erényekről, a mozgás fontosságáról beszélt, majd felhívta a figyelmet egymás kölcsönös tiszteletére, mely történetesen épp a sportra jellemző sajátosság.  A polgármester kiemelte, a Haladás egyesületének igazolt szakemberei, játékosai mindent megtesznek, hogy a város hírnevét öregbítsék, az elmúlt száz év során megannyi büszkeséget okozva a településünknek.

Homlok Zsolt, a HVSE elnöke visszatekintett a kezdeti időkre, mikor is a lelkes vasúti dolgozok megalapították a Haladás Vasutas Sportegyesületet.  Akkortájt négy szakosztály működött, jelenleg a zöld-fehér klub 13 sportágban, közel 1000 igazolt sportolóval rendelkezik.  A vadonatúj csarnok lehetőséget ad a modern élsport feltételeihez, és kiváló támaszt nyújt a szakosztályok utánpótlásainak is.

A reprezentatív esemény méltó nyitása volt az emlékévnek, mely számos rendezvénnyel folytatódik majd a 2019-es esztendőben. A Haladás fontos évfordulója nem pusztán csak az itt dolgozóknak, a városnak is nagy ünnep.  Szombathely szimbólumává vált egyesületnek folytatnia kell eredményes szolgálatát a sport égisze alatt.