Elhamarkodott visszakézből országos kettest várni a hétvégi  kézilabda összecsapáson.  A Csurgó ugyanis duplázott erővel fog majd nekivetődni a Haladásnak az utolsó mentsvárként emlegetett találkozón.  A hazaiak ugyan nincsenek irigylésre méltó helyzetben, de a Sótonyi László Sportcsarnok egyik csapatnak sem kínál sétagaloppal  fűszerezett svédasztalos lakomát.  A pályaválasztó oldal polcán  az egyesület jövő évi szereplése a tét, a szombathelyi csapat pedig szintén az életéért kézilabdázik majd.  Hangulatjavításnál jócskán többről van szó, vonal felett maradás a cél.  A Haladásnak minden egyes labdát meg kell becsülnie, védekezésben pedig egy zsebkendőnyi területet sem hagyhat riválisának. Tudja ezt jól a Csurgóról Szombathelyre szerződött Kozma Dominika, és a Marcaliból érkezett Takács Inez is.  A belső posztokon meghatározó játékosok kulcsszereplői lehetnek a mérkőzésnek, így ezúttal őket kértük fel szokásos heti rovatunkban egy nyúlfarknyi helyzetértékelésre.

Élet-halál mérkőzés vár a csapatra idegenben. Mire számítatok a Csurgó ellen, mi lehet a győzelem kulcsa?

Kozma D.: Csurgóra a két pontért utazunk le, nincs mellébeszélés, mindenkepp hoznunk kell a meccset. Nem engedhetjük meg magunknak a lazsálást.  Fejlődő csapat az ellenfelünk, hétről hétre egyre jobban játszanak.  Jóval összeszokottabbak, mint korábban, ezért nehéz lesz a helyzetünk. A győzelem kulcsa az odafigyelés, és a kapkodásból adódó technikai hibák csökkentese. Gyorsan, lendületesen, ugyanakkor türelmesen kell játszanunk. Nyilván ezt nem kell külön kielemezni a hétvégére,  minden mérkőzésen nagyon fontos.  Győzni szeretnénk, de hibázásra nem nagyon lesz mód.

Takács I.:  A két pont kötelező feladat a hétvégén, pláne mert egy véghajrában elveszített, szoros mérkőzésről fordulunk rá a hétvégi összecsapásra.  Meg kell mutatnunk, hogy igenis képesek vagyunk nyerni, valamint csapatként küzdeni.  Közhelyes ugyan, de a sikerreceptet a pontosságban, a technikai hibák elkerülésében és a kemény védekezésben látom. Hátul rendkívül határozottan és összehangoltan kell megállítani a csurgói rohamokat.

 

Egyénileg mivel szeretnétek a csapatot segíteni, mit vártok magatoktól?

Kozma D.: Mindig arra törekszem, hogy a csapatot előre vigyem és irányítsam, segítsem a társaimat, ahol tudom. Ha lehet, gólokkal koronázzam meg a támadásainkat. Az biztos, hogy minden követ megmozgatok , hogy ezen a meccsen az ellenfélnek gondolkozni se legyen ideje.  Mindig a csapat van az első helyen, fontos mérkőzés jön a Haladás számára.  Persze személy szerint is van bizonyítani valóm, kiemelt jelentőségű számomra ez a párharc.

Takács I.:  Szeretném végre a jobbik formámat hozni, és segíteni a csapatot, mind támadásban, mind pedig védekezésben. Keményen dolgozok, koncentrálok mindenre, ki kell, hogy jöjjön a lépés a hétvégén. Fejben oda kell tennünk magunkat, és minden lehetséges körülményt kizárva a maximumot nyújtani.

 

Az utolsó másodpercekben elbukott mérkőzés nagy mentális terhet jelenthet egy sportolónak. Milyen praktikáitok vannak ennek leküzdésére, hogyan élitek meg az olyan meccseket, mint amilyen a Kozármisleny elleni volt?

Kozma D.: Nincs külön praktikám, viszont van, hogy napokig tudok őrlődni egy elbukott mérkőzést követően. Ha a teljesítményemmel nem voltam elégedett, akkor átrágom újra es újra azokat a szituációkat, amiket másképp is csinálhattam volna. Fontos, hogy a hibáimból tanuljak, és az edzéseken kijavítsak mindent, majd a begyakorolt dolgokat a következő mérkőzéseken a legjobb tudásom szerint hajtsam végre.

Takács I.:  Természetesen elég bosszantó, hogy egy olyan mérkőzésen kaptunk ki, ahol egy karnyújtásnyira volt a győzelem, de úgy gondolom előre kell néznünk , és miután kielemeztük a hibákat túl kell lépnünk ezen.  Nincs idő merengésre, mindig a soron következő találkozóra kell koncentrálnunk, ezért is készülünk többek között egész héten a Csurgóra.  A szorgalmas munka jelenti azt a praktikát, ami segíthet kezelni a botlásokat.

 

Hogyan érzitek magatokat Szombathelyen, milyen feeling a Haladás-családba tartozni?

Kozma D.: Nagyon jól érzem magamat Szombathelyen, bár kétségtelenül  nehéz belecsöppeni egy jól összeszokott “kis családba”. Viszont úgy érzem vettem ezt az akadályt, és gőzerővel a Haladás színeiért tudok dolgozni.  A kézilabdázás teljes embert kíván, már megszoktam a közeget, csak és kizárólag az előttem lévő feladatokra koncentrálok. Van egy szuper szurkolótáborunk, akik nagyon nagy löketet tudnak adni egyes mérkőzéseken, es jó érzés,  hogy vannak, akik a vezetőségen felül is támogatnak minket.

Takács I.: Nagyon jól érzem magam én is a Haladásnál, szerencsére mindenki segítőkész.  Az igazsághoz hozzátartozik, hogy úgy gondolom nagy előnyöm, hogy pár játékossal csapattársak voltunk még anno Győrben.  A beilleszkedésben ez segített, de maga a közeg is inspirál.  A játékostársaim, a vezetőség, a stábtagok és a szurkolók is kiválóak Szombathelyen.  Csapatszinten pedig rengeteget kell még fejlődnünk, és tanulnunk, amire persze csak együtt leszünk képesek.

 

Idegenbeli sikerével őrületbe kergethetné drukkereit a szombathelyi csapat, ám az ehhez vezető út rögös és nehézkes lesz majd.  Jelenleg a Csurgó a legerősebb közvetlen riválisunk, és ha sikerül győznünk az otthonában levegőhöz jutna a Haladás.  Minden belőtt vagy kihagyott ziccernek jelentősége lesz, de a legfontosabb, hogy mindenki képletesen szólva meghaljon a pályán.  Nem lehet spórol ni a sprintekkel,  ha szemernyi tartalék is marad a játékosokban akkor forró percekbe is belekóstolhatunk.  Nincs mese: tizenkilencre lapot kell kérni.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top