Hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre a hétvégén a vasi megyeszékhelyen a második tematikus jellegű Sörfesztivál, mely számos programmal, kikapcsolódási lehetőséggel, és nem utolsó  sorban csapolt sörök armadájával várta a látogatókat. 

Egyesületünk kézilabda szakosztálynak tagjait azonban nem a fergeteges bulizás vagy éppenséggel a habzó folyékony kenyér csábította a Történelmi Témapark területére, sokkal inkább a közösségépítés, és a sportos kikapcsolódás végett tették tiszteletüket a lányok a nagyszabású rendezvényen.  A répcelaki csarnokavató után Doncsecz Dorina, Kiss Nóra, Gerencsér Zsófia és Bolfán Nikolett látogatott ki a fesztiválra, ahol a szurkolók gyűrűjében népszerűsítették a helyi női kézilabdát és a Haladás VSE sport szakosztályát.  A lányok számára kirobbanó örömöt okozott a rajongókkal való találkozás, és az igazán érdekes illetve kikapcsolódó programokon való részvétel.  Szakosztályunk számára kiemelt prioritás ugyanis, hogy a sportszakmai háttér és eredmények biztosítása mellett megfelelően jó légkörben, valamint barátságos közegben töltsék sportolóink mindennapjaikat.  A hosszú és embert próbáló alapozás kezdete előtt pedig a mentális felkészülés keretében ildomosnak tartjuk néhány kikapcsolódást jelentő eseményen való részvételt, hiszen nem pusztán csak fizikailag, mentálisan is nagy terhelés vár majd lányainkra az elkövetkezendő idény folyamán.   Dorina, Zsófi, Niki és Nóri a szurkolók mellett Dr. Puskás Tivadar Polgármester Úrral is találkozott, a város első embere pedig örömmel készített fotót Szombathely patinás egyesületének kézilabdázóival.

Dr. Puskás Tivadar polgármester, Gál Sándor szakosztályvezető és a Lányok. A Haladás szimbiózisban működik az önkormányzat elképzeléseivel

A lányokra azonban egy különleges meglepetés is várt, hiszen egy kiváltképp szórakoztató dodzsemezés keretében „ütközhettek” Farkas Ágnessel, a Vas Megyei Kézilabda Szövetség elnökével. Kézilabdásaink számára ez feledhetetlen perceket és örök emléket okozott, a lányok pedig egy vidám estével a tarsolyukban lehettek gazdagabbak.

Szerző: Antal Ádám/Haladás VSE Fotó: Takács Gergő/Haladás VSE

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top