Klubunk tenisz szakosztálya idén is megtartja hagyományos nyári táborát. Az első turnusban nagyon sok olyan gyerkőc volt, aki rendszeres résztvevője szünidei összetartásunknak.

Idén két héten át tart teniszezőink nyári tábora. Az első kontingens már túl is van az ötnapos programon. A 27 teniszezőpalánta a Sportligetben gyakorolhatott, szórakozhatott hétfőtől péntekig.

- Nyugodtan fogalmazhatok úgy, hogy a gyerekek alig várják a nyári táborainkat. Szeretik a programjainkat, határozottan jól érzik nálunk magukat. Nem véletlen, hogy legtöbbjük visszatérő vendég. Így pedig érthető, hogy élmény velük dolgozni – adott rövid tájékoztatást Szabó Hajnalka.  Szakosztályvezetőnk elmondása szerint a gyerkőcök zöme a Haladás VSE sportolója, ám akadnak olyanok is, akik „csak” iskolai szinten űzik a teniszt. A tábori élmények hatására később akár be is csatlakozhatnak klubunk életébe, így toborzó jellege is van a nyári összetartásnak.

A napi program a már jól bevált forgatókönyv alapján épült fel, azaz délelőttönként a tenisz, míg délutánonként inkább a szórakozás játszotta a főszerepet. A 6-13 év közötti gyerekek többek között kincsvadászaton, falmászáson, kiránduláson, számháborún vehettek részt.

- A három edző több csoportban foglalkozott a táborozókkal. A versenyzőknél lényeges volt, hogy szakmailag is fejlődjenek az öt nap alatt. A kezdőknél viszont a sportágunk megszerettetésén volt a fókusz – zárta szavait Szabó Hajnalka, aki azt is hozzátette, hogy a következő turnusban előreláthatólag 18 táborozó lesz, akiknek a zöme 12-14 esztendős utánpótláskorú teniszező lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top