Gyürüs Barbara és Boros Viktória is korosztályos versenyzőként indulhattak a felnőttek számára kiírt Európa-bajnokságon, melyet a pandémia miatt végül egy évvel később, idén áprilisban rendeztek meg Moszkvában. Egyesületünk súlyemelői jó erőben érkeztek az erőpróbára, eredményeik biztatóak a jövőre nézve, ugyanakkor némi hiányérzete van a szombathelyi különítménynek.

A koronavírus-járvány miatt többször halasztották, illetve lemondták a súlyemelők Európa-bajnokságát, amelyet végül egy év csúszással tarthattak meg az orosz fővárosban. A Haladás versenyzői közül ketten - Gyürüs Barbara, valamint Boros Viktória személyében - kvalifikálták magukat a kontinensviadalra. Az egészségügyi előírásoknak megfelelően a negyedik delegáció tagjaként kelhettek útra sportolóink, akiket Hencz Kornél csapatvezető és Márkus Erzsébet vezetőedző kísért Moszkvába.

- Rendhagyóra sikerült ez az Európa-bajnokság, amelyre négyszer készültünk fel. Felszabadító érzés volt, amikor végre felszállhattunk a repülőgépre, hiszen nagyon szigorú előírásoknak kellett megfelelni. Érezhető volt, hogy nemcsak a versenyzők, hanem a lebonyolításért felelős szervezők is mindent megtettek, hogy otthonosan érezzük magunkat. A szállás, az étkezés, az edzéslehetőség kifogástalan volt, valóban csak a versenyzésre kellett koncentrálnunk - mesélte Márkus Erzsébet szakosztályvezető.

A szakmai munkáért felelős tréner ugyanakkor kiemelte, hogy az Európa-bajnokságon elég egy apró figyelmetlenség, és az rányomhatja a bélyegét a napi formára. A súlyemelők számára külön boxokkal biztosították az egészségük megőrzését, azonban egy technikai probléma alaposan megnehezítette versenyzőink szereplését. A felmerült műszaki probléma miatt Barbinak egyik emelésére alig 4 másodperc állt rendelkezésre, ráadásul a sportolók rajtszámát is összekeverték. Ezt a tévesztést menet közben természetesen javították a szervezők, elnézést is kértek az érintettektől, de ez a nem várt esemény plusz terhet rakott a lányokra.

- Remekül sikerült a bemelegítés és éreztem, hogy jó formában vagyok. Hiába mondják, hogy nekünk versenyzőknek a nem várt helyzetekre is fel kell készülni, de ezzel a problémával aligha számolt bárki. A történtek fényében az elért eredményemmel nem lehetek elégedetlen, ugyanakkor maradt bennem egy kis hiányérzet. Csalódott nem vagyok, megyünk tovább, mert jönnek sorban az újabb versenyek - osztotta meg gondolatait Barbi.

Hasonló érzések kavarogtak egyesületünk másik súlyemelőjében is, aki jobb eredménnyel szerette volna megalapozni hangulatát a versenyszezonra ezen a nemzetközi viadalon 

- Annak tükrében, hogy mennyit dolgoztunk, sikerült elérni a minimálisan kitűzött célunkat. Az viszont tény, hogy minden sportolóban akad egy jókora éhség a sikerre, és én is jobb eredménnyel lennék teljesen megelégedve. A következő versenyre való felkészülésben sokat jelentett volna, de így másból merítek majd erőt - összegezte tapasztalatait Viki. 

Az Európa-bajnokságon a 87 kilogrammosok mezőnyében legfiatalabb Boros Viktória a tizennegyedik helyet szerezte meg 192 kg-os összetett eredménnyel (szakítás: 85 kg, lökés: 107 kg). Gyürüs Barbara a +87 kilogrammos kategóriában összesítésben 186 kg-ot emelt (szakítás: 83kg, lökés: 103kg), ezzel a tizenkettedik pozícióban fejezte be a kontinensviadalt.

Sok ideje nem lesz a pihenésre versenyzőinknek, hiszen mindketten készülnek a közelgő korosztályos Európa-bajnokságra. Boros Vikire pedig még egy junior világbajnokság is vár, amelyet májusban Üzbegisztánban rendeznek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top