Hosszú szünet után ült ismét asztalhoz a Haladás VSE-Infraplan színeiben Rapport Richard. A FIDE világranglistáján 2758 élőponttal a 12-14. helyen álló sakkozó hazaérkezése után legelőször is meghosszabbította szerződését klubunkkal, majd azt követően állt az NB I-ben érmes helyezésekért harcoló csapatunk rendelkezésére.

- Nagyon régen játszottam már szombathelyi színekben – vágott rögtön a dolgok közepébe a jelenleg legmagasabban rangsorolt magyar sakkozó. – Egy pici nyomást is érzek ezért magamon, főként azért is, mert hazai „pályán” kell bizonyítanom. Amúgy természetesen képben vagyok a Hali eredményeivel kapcsolatban. Csonka Attilával alaposan átbeszélgettük a rendkívül sikeres szezonnyitást. Most én is segíteni szeretném a Haladást a minél eredményesebb szereplésben.

- A Haladás színeiben elért jó eredmény akár élőpontokat is jelenthet a számodra. Jelenleg holtversenyben a 12-14. helyen állsz a világranglistán, mi lehet a felső határ?

 - Az első három helyezett eléggé meglépett a többiektől. Nekik 2800-nál is több pontjuk van. Azt követően viszont szoros a mezőny. Remélem, hogy számomra nem a jelenlegi pozíció a felső határ. Mostanában viszont nem nagyon lesz olyan versenyem, amikor a legjobbakkal találkozhatok. Idén még a sokszoros aranyérmes Baden-Baden tagjaként Németországban ülök asztalhoz a csapatbajnokságban és esetleg még a Haladásban is. Ha ezeken jól szerepelek, akkor nyilván előbbre tudok majd kerülni. Márciusban ugyan lenne egy kínai viadal is, de a koronavírus ebbe még alaposan beleszólhat Rengeteg munkát beletettem már a sakkban és idő kell ahhoz, hogy ez ki is jöjjön. Ambícióból nincs hiány, bízom abban, hogy a befektetett energia megtérül.

- Nem csak a Haladásban szerepeltél utoljára 2018-ban, hanem a magyar válogatottban is. A grúziai sakkolimpia óta azonban nem játszottál a nemzeti csapatban. Idén augusztusban Moszkvában ismét sakkolimpiát rendeznek. Veled vagy nélküled?

- Igen, két éve már nem játszottam a válogatottban, de minden sportolónak az az álma, hogy a hazáját képviselhesse. De ez nem csak rajtam múlik. Nekem úgy tűnt eddig, hogy a szövetségi korábbi, valamint a jelenlegi vezetése sem volt ebben a témában annyira érdekelt. De remélem, hogy ez változni fog és sikerül közös nevezőre jutnunk – zárta szavait Rapport Richárd, aki a Kőbánya elleni bajnokin sötéttel döntetlent játszott Erdős Viktorral. Ez a remi is nagyon kellett ahhoz, hogy csapatunk 7,5:4,5 arányban megnyerje a meccset és a negyedik helyről feljöjjön a harmadikra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Alapszakasz tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 17 +19 33
2. Futsal Veszprém 17 +27 32
3. Újpest FC-220VOLT 17 +4 32
4. MVFC Berettyóújfalu 17 +23 30
5. DEAC 17 +4 29
6. SG Kecskeméti Futsal 16 +17 28
7. Aramis SE 17 +7 28
8. Nyírgyulaj KSE 17 -14 15
9. TFSE-Bestrong 16 -50 12
10. Kistarcsa Futsal 17 -37 5
Go to top