A II. osztályú női ifjúsági kézilabda-bajnokság Nyugati-csoportjának 16. fordulójában csapatunk könnyed, 14 gólos győzelmet aratott a Siófok II. ellen.

Lassan felépülnek a sérültek, így most már csak Dobos Dorka hiányzott a Balaton-partiakkal szemben pályára lépő csapatunkból, ám bizonyára nem ez volt az oka annak, hogy a 9. percben még egálra, azaz 5:5-re álltak a küzdő felek. Ezt követően azonban meglépett Mátés István együttese és a szünetben már hat találattal jártak előrébb Horváth Hannáék.

Térfélcserét követően szinte pillanatok alatt tízgólosra hízott az előny és a továbbiakban már csak a vasi győzelem aránya volt kérdéses. A vége 37:23 lett, azaz 14 találattal bizonyultak jobbnak a mieink.

Mátés István edző: - Jó tempóban kézilabdáztunk. Végig irányítottuk a mérkőzést, de talán több hibát követtünk el, mint szabadna. Ennek ellenére magabiztosan nyertünk. A bajnokságban most jönnek a közvetlen riválisok elleni mérkőzések, melyek döntően befolyásolják majd a végső helyezésünket.

Haladás VSE-Siófok KTC KFT II. 37:23 (17:11)

Szombathely, vezette: Poller, Szűcs

Haladás: Németh Janka – Bogáth Petra 5, Horváth Hanna 13/6, Szekeres Szederke 3, Szár, Dzsenifer, Tóth Vivien 4, Nyári Luca Sára 2. Csere: Falussy Flóra 1, Sulyok Csenge 2, Gyallai Virág 5, Szabó Katalin 2, Németh Rebeka, Breznovits Karola, Horváth Angéla. Edző: Mátés István

Hétméteres: 6/ illetve 3/2

Kiállítás: 10 perc illetve 8 perc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top