Három fordulót követően százszázalékos teljesítménnyel áll az első helyen a Zala megyei felnőtt bajnokságban a Haladás VSE női kézilabdacsapata. Szekeres Szediék ezúttal a GÓ-NA együttesét verték 30:16-ra. 

Kifejezetten jól kezdte a pontvadászatot a vendég GÓ-NA csapata: az első fordulóban a Pacsai Haladást verték 15 góllal. A szombathelyi Haladással szemben azonban esélyük sem volt Gódor Mihály tanítványainak, ugyanis a hazaiak szó szerint villámrajtot vettek. Gyors támadásokat vezetve, kifejezetten jól védekezve a 16. percben már 9:1-re vezettek a mieink. A félidőben pedig már több mint 10 góllal jártak előrébb a kapuban remeklő Németh Jankát soraikban tudó vasiak.

Térfélcserét követően is gördülékeny maradt a szombathelyi zöld-fehérek játéka és végül fölényes, 30:16 arattak, amivel továbbra is a tabella élén állnak.

Mátés István: - Jól kezdtük a találkozót és gyorsan nagy előnyre tettünk szert. Lényegében már az első félidőben el is döntöttük a mérkőzést. Igyekeztem minden játékosomnak megfelelő meccsterhelést adni, de arra is figyelemmel voltam, hogy a héten még egy újabb összecsapás vár ránk.

Haladás VSE-GÓ-NA SZKKE 30:16 (15:4)

Szombathely, vezette: Atyimov, Jáger

Haladás VSE: Németh Janka – Bogáth Petra 2, Szekeres Szederke 4, Dobos Dorka 1, Szár Dzsenifer 3, Tóth Vivien 3/1, Nyári Luca Sára 1. Csere: Falussy Flóra 5, Gyallai Virág 1, Sulyok Csenge 5, Breznovits Karola, Horváth Hanna 5/1, Horváth Angéla, Reményi Petra. Edző: Mátés István

7 méteres: 2/2 illetve 1/0

Kiállítás: 4 perc illetve 2 perc

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top