Tikkasztó hőségben belevágott az alapozásba felnőtt női kézilabdacsapatunk, amely felméréssel majd pedig aerob kapacitás fejlesztéssel indította el a húzósnak ígérkező augusztust. A minden bizonnyal hosszúra nyúló edzésdömping során a szabadtéri helyszínek mellett a Sportkomplexumban zajlanak majd a tréningek napi két alkalommal.  A fokozatosan emelkedő nagyobb fizikai terhelés és az erősítő edzések nagy szerepet kapnak ebben az időszakban.  A sikeres pontvadászat alapjait most fektethetik le a játékosok, ezért nem csak a nyár legmelegebb heteivel, hanem a kemény testi és mentális terheléssel is farkasszemet kell nézniük.  A tizenkét csapatosra szűkített mezőnyben senkinek nem lesz bérelt helye, így valamennyi együttes komolyan veszi a ráhangolás egyik legfontosabb időszakát.   A feszes alapozás menetrendjét edzőmérkőzések és felkészülési torna színesíti majd.

Javában zajlik az alapozás a Haladás VSE felnőtt kézilabda csapatánál

Szeptember közepén a Dorogra utazunk, ezt követően pedig felgyorsulnak majd az események.  A bajnokság eleje kulcsfontosságú a frissen összeálló együttes számára,  hiszen a vélhetőleg közvetlen riválisoknak számító gárdákkal kell majd megütközni rögtön a pontvadászat elején.  Az alapozás szerepe leginkább abban áll, hogy a versenyzés holtidőszakában a sportolók felkészüljenek a fokozott és rendszeres terhelésre.  Az erőnléti edzések ilyenkor nagy jelentőséggel bírnak, a látványsportok esetében a kondicionális képességek megszerzésén van a hangsúly.  Női együttesünkre tehát küzdelmes napok, hetek várnak.  A Haladás kicserélt, megfiatalított ám annál lelkesebb kerettel fog majd nekivágni a következő szezonnak.