A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem.  Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak egy-egy játékost az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron nyolcadik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal a vendégek legeredményesebb játékosával beszélgettünk. Nem véletlenül harmadik a góllövőlistán a mezőny egyik legjobb átlövőjeként számon tartott Schneider Éva.  Az élvonalbeli Kispesttől tavaly télen Szombathelyre igazolt korábbi siófoki játékos a védelmek nagy mumusának számít.  A mesterlövész ellen nehéz védekezni, rendszerint feladja a leckét a riválisoknak. A sportolót azonban nem a góljainak száma érdekli igazán, Schneider Évát a játék szenvedélye hajtja. A „ Sziszi” becenévre hallgató kézilabdázó sok mindent megélt már a pályán, számos rangadón vehetett  részt,  azonban a hétvégi mérkőzést is kiemelt fontosságúnak tartja.  A városi derbi előtt a vendégek gólzsákját kérdeztük karrierjéről, a mérkőzésről, és hazai kézilabda rezdüléseiről.

Mindenki másképp éli meg a nagy téttel bíró mérkőzéseket, azonban egy városi rangadó szinte állandóan különleges hangulattal bír.  A két szombathelyi csapat csörtéjére vélhetőleg sokan lesznek majd kíváncsiak,  csakúgy,  mint az elmúlt esztendőben illetve ősszel is.  Mindkét gárda véresen komolyan veszi majd a mérkőzést,  egyfajta presztízs jelleggel bír majd a szombati bajnoki. Schneider Évának már sok hasonló élményben volt része,  az élvonalban is megforduló átlövő ugyanis az egyik legrutinosabb, tapasztaltabb a mezőnyben.  A komoly múlttal rendelkező kézilabdázót a Haladásnak ki kell kapcsolni a játékból,  elvégre  lendületes lövései minden csapat ellen igazi veszélyforrásnak számítanak.  Schneider Sziszi a sportágról és a karrierjéről is szívesen mesélt olvasóinknak.

Hamar belecsöppentél a sportág világába, egész fiatalon kerültél bele a körforgásba. Emlékszel még a kezdetekre?

Schneider É.:  Igen, természetesen. Nagyon fiatalon elkapott a gépszíj, hamar a szívembe zártam a kézilabdát. Egyfelől mert a környéken nem igazán volt más sportolási lehetőség,  szinte ez volt az egyetlen csapatsportág, vagy labdajáték,  ami igazán űzhető volt.  Másfelől pedig a közvetlen környezetemben is sokan voltak, akik kézilabdaára adták a fejüket,  ezért nem is volt kétséges, hogy itt kötök majd ki.  A rengeteg barát,  a jó közösség, és maguk az edzések is hamar eldöntötték bennem, hogy szívesen kézilabdáznék.  Akkortájt persze arról még nem álmodott az ember, hogy ezt majd hivatásként is űzhetem, de szerettünk lejárni.  A nevelőedzőm kiváló volt, ki kell emelnem Zámbó Tibort, akinek mindent köszönhetek.  Később hét esztendőn keresztül Siófokon játszottam,  itt aztán tényleg belekóstoltam minden jóba.  Már fiatalon sok tornára jártunk, a Balázs-kupától át, egészen a nemzetközi megmérettetésekig.

A Siófok akkortájt az NB 1/B-ben vitézkedett…..milyen érzés volt a felnőttek között játszani?

Schneider É.:  Nagyon vártam már a bemutatkozásra,  és igazán megtiszteltetés volt a nagyok között sportolni. Engem inspirál, ha jó játékosok között lehetek, és hát nyilván sokat is fejlődik az ember.  Jelentős rutint, és tapasztalatot szereztem a Balaton-partján,  ebből az időszakból mai napig tudok meríteni.

Ezt követően Kispestre szerződtél, ahol már az élvonalban is bemutatkoztál, nem is akárhogyan….. Schneider É.:  Budapest mindig is vonzott, gyönyörű városnak tartom, és az a mozgalmasság, ami körbelengi egy fiatal számára igazán felemelő.  Természetesen szakmailag is örültem a váltásnak, mert végre az első osztályban is bizonyíthattam.  Noha túl sok reményünk nem volt a bentmaradásra, azért ott minden mérkőzés élményszámba ment.  Világsztárok között játszani  minden kézilabdázónak a vágyálma.

Nagy a különbség az élvonal és az NB/1 B-nek nevezett tulajdonképpeni másodosztály között?

Schneider É.:  Igen, nem véletlenül játszanak ott azok a kézilabdázók, akik jelenleg a legmagasabb szintet képviselik.  Elsősorban sebességben ,  és fejben is óriási a különbség,  ott egy játékosnak jóval kevesebb lehetősége van a hibázásra.  Ha valaki ront, azt keményen megbüntetik, és a gyors tempóban nem férnek bele a betlik.  Egyénileg illetve a döntéshozatalban is mások a követelmények,  én azt gondolom,  azért jelenleg van szakadék a két osztály között.  Ez persze nem jelenti azt, hogy az NB 1/B-ben nincsenek jó játékosok,  inkább azt,  hogy egy osztállyal feljebb a kiválóak vannak.

Van példaképed,  aki motivál,  akire felnézel?

Schneider É.:  Határozottan Görbicz Anita.  Minden szempontból klasszis, az utolsó mohikánja a jelenlegi magyar kézilabdának.  A technikai tudása, az akaratereje, és nem utolsó sorban a játékintelligenciája hihetetlenül egyedivé teszik.  Több ízben is volt alkalmam ellene játszani, és meg kell mondjam,  felemelő érzés volt.  Egy ilyen emberrel a pályán kívül találkozni is szenzációs dolog,  ellen játszani pedig szinte leírhatatlan élmény. Őt tartom a példaképemnek.


Schneider Sziszi magaslati levegő szív a Marcali elleni bajnokin. Az átlövő a külső zónából kifejezetten veszélyes /Fotó: vaol.hu/

 

Sportolóként, kézilabdázóként mennyire követed a hazai és a nemzetközi fejleményeket?

Schneider É.: Természetesen próbálok a lehető legtöbb mérkőzést megnézni. Furcsa fintora a sorsnak, hogy egyébként a férfi kézilabdát szoktam inkább követni, pláne a Veszprém mérkőzéseit. Nyilván,  van rá mód mindig figyelem a legmagasabb szintű kézilabdát.  Kikapcsol, és mindemellett pedig sokat is lehet tanulni játékosként egy-egy meccsből.  Az EHF Bajnokok Ligája, a világesemények és az Olimpia is kötelező műfaj, ha éppen nem edzek,  akkor próbálok lépést tartani az eseményekkel.

Van rá lehetőség, hogy tanuljon az ember a nagyok játékából?

Schneider É. :  Feltétlenül, a játék számos elemében lehet újdonságokat elsajátítani.  A támadás variációktól kezdve a csapatvédekezésen át egészen az egyéni technikai megoldásokig.  Szerintem, aki követi a mai felgyorsult kézilabdát,  nagyon sok minden újat tapasztalhat.  Minden hamar változik, és a legjobbak gyorsan alkalmazkodnak mindenhez.

Szombaton városi derbi,  szimbolikus mérkőzés, mely mindkét csapatnak fontos.  Mit vársz a találkozótól?

Schneider É. :   Nyerni szeretnénk,  mindenképpen a két pont megkaparintása a cél.  Jó csapat a Haladás, az új igazolásoknak köszönhetően pedig sokat erősödtek.  Mindenképpen egy küzdelmes, lüktető ,és magas színvonalú találkozót várok. Remélem a kilátogatóknak egy maradandó kézilabda-élményben lesz részük.  Feltétlenül szeretnénk megnyerni a találkozót.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top