Szerda este a világ  egyik legnagyobb tradíciójával rendelkező együttesével csap majd össze felkészülési mérkőzés keretében a Szombathelyi Haladás csapata Bécsben.  A Hypo Niederösterreich ugyanis egyfajta fogalom a szakmában, történelme folyamán megannyi magyar kötődéssel.  Az osztrák rekordbajnok megsüvegelendő életútja folyamán nyolc alkalommal ült fel Európa trónjára, és jóllehet ma már nincs a közvetlen világelitben, az együttes nívós ranggal büszkélkedhet a nemzetközi kézilabdában. Felnőtt női csapatunk tehát nagy megtiszteltetésben részesül,  hiszen a kiváló egyesület vendégeként játszik majd felkészülési mérkőzést a hét közepén.

Gódorné Nagy Marianna,  Balogh Beatrix, Tóth Tímea, Csík János és Németh András. Megannyi elismert név a szakmában, megannyi magyar kötődés.  A kilencvenes évek világverő csapata az osztrák Hypo nem ismeretlen a honi kézilabda életben szocializálódottaknak sem.  A sógorok legendás csapata többször felért a csúcsra,  Európa rettegett együttesei között emlegették. Az osztrák egyeduralkodó kínálta lehetőségek sok magyar edzőt és sportolót vonzottak annak idején,  jó páran karrierjük csúcsán kiigazoltak a szomszédba.  Ausztria emblematikus csapata ma már nem tolong a Final Four-okért, de tekintély parancsoló múltja kitörölhetetlenül ott van még a fejekben.  A szerdai nap folyamán csapatunk fontos meghívásnak eleget téve, felkészülési mérkőzés keretében találkozik a legendának számító klubbal.  A soron következő bajnokik fontossága, illetve a megfelelő mérkőzésterhelés végett Kovács László csapat egy izgalmas tapasztalatnak nézhet elébe.  A találkozó rangjának megfelelő tisztelettel és hozzáállással készülünk a mérkőzésre, mely történelmi lesz egyesületünk számára. 

A Hypo Niederösterreich dicsőségfala:

osztrák bajnok(39): 1977, 1978, 1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015

Női EHF-Bajnokok Ligája

Győztes (8): 1989, 1990, 1992, 1993, 1994, 1995, 1998, 2000

KEK : Győztes: 2013