Végletekig kiélezett összecsapáson, elfogadható játékot nyújtva, végül egy árva góllal maradt alul a Haladás VSE Répcelakon a Rinyamenti KC elleni bajnoki találkozón. A sérülések armadájával küzdő hazaiak abszolút egyenrangú ellenfelei voltak a nagyobb rutinnal rendelkező Nagyatádnak. A zöld-fehér oldalon több jó egyéni teljesítmény is akadt, a csapat pedig bizonyította, hogy bárkinek a dolgát megnehezítheti majd az idei pontvadászatban.

Szinte megjósolhatatlan, melyik csapat éppenséggel hol fog landolni az NB 1/B 2017/2018-as kiírásában, mert minden eddiginél kiélezettebb mezőny sűrűsödött össze a nyugati végen.  Az ütközőzóna sokkal több együttest érint, masszív torlódás várható a tabella középső részén. Racionális érvek sem a Haladás, sem a Rinyamenti bajnoki címe mellett nem szólnak, azonban állandó kiváló játék esetén mindkét gárda csíphet elé zsíros pozíciót a végelszámolásnál. Nagyatádon foggal-körömmel ragaszkodnak a tizedik hely környékéhez, merthogy a Rinyamenti KC jobbára ezen a helyen landolt az elmúlt években. Tavaly éppenséggel a kilencedik, azt megelőzően két ízben is a fenti kétszámjegyű pozícióban zárta a bajnokságot. A vezetőség azonban idén hátrahagyná az eddig megszokott kőbe vésett „hagyományt”. A dél-magyarországi csapatnál ugyanis szisztematikus építkezés zajlik a szó legnemesebb értelmében.  A tavalyi szezon valamennyi húzóembere idén is ott lesz a Nagyatád soraiban, sőt a keret formabontó módon teljes egészében egyben maradt.  A fűszerezés pedig az átigazolásokkal sikerült igazán ízesre. Koronczai Loretta és Kovács Dorina egyaránt a Dunaújvárosi KKA együttesétől igazolt Nagyatádra egy éves szerződést aláfirkantva.  A Haladás számára további fejtörést okozhatott, hogy első ellenlábasa a nyáron szédítő formába hozta magát: három tornagyőzelmet aratva, az utóbbi esztendők legsikeresebb felkészülésével vágtak neki a pontvadászatnak. Szombathely patinás kézilabdacsapatának azonban további baljós jelekkel kellett a mérkőzés előtt farkasszemet néznie: Freiberger Ivett és Guttyán Adrienn hosszú időre maródi térdbántalmak miatt, a kieső listát pedig az elmúlt héten tovább gyarapította Bolfán Nikolett nagyobb, Kiss Nóra apróbb sérülése. Négy érkező kulcsjátékos körül pedig hatalmas a jogi huzavona, ex-egyesületük ugyanis nem igazán szívlelné, ha a Haladásban folytatnák pályafutásukat.  Pedig a 21. század szabad világában, aki menni akar, az minden bizonnyal menni is fog. Érdekellentét ide, szimpátia-faktor amoda. A történet jellegénél fogva persze nyúlik, mint a rétestészta, így a Haladás minden szalmaszálba belekapaszkodik, már ami a szezonkezdést illeti. Az ellentétes előjelek mögött azonban mindig ott lapul a sport örök igazsága: a mérkőzéseket a pályán döntik el a felek, és volt már rá példa a történelemben, hogy az esélyesebbnek vélt csapat végül elbotlott a küzdelemben. Míg a nézőtéren javában zajlott a találgatás, hogy vajon Nagy Renáta, Balaskó Adrienn vagy éppenséggel Bartha Cintia fogja több góllal megterhelni a házigazda kapuját, a szombathelyi játékosok megfeszített arcizmokkal melegítettek a találkozó előtt. Kovács László tanítványai jottányit sem kívántak foglalkozni a nehéz szituációval, a győzelem kivívást tűzték zászlóra a nyitómérkőzésen. Az összecsapás pedig igazolni látszott a felkészülés valamennyi elhullajtott izzadságcseppjét. Felváltva estek a találatok,  és a kezdeti bukdácsolást követően szívósan kapaszkodott a hazai együttes.  Császár Zsófia és Szabó Janka egyéni akcióival szemben fegyvertelen volt a nagyatádi védelem, a szélről pedig Hrabovszky Helga gólba tartó labdáit mozizták a némiképp meglepett vendégek.  A 11. percben 7-7-es döntetlenre állt a találkozó. A nagyobb játékerőt képviselő Rinyamenti KC aztán fordulatszámot váltott, és a belső játékra támaszkodva ellépett ellenfelétől, 9:12- nél Kovács László időkérése jelezte a hazaiak játékában beálló áramszünetet.  Minden várakozással ellentétben a második félidő végén megint a Haladás produkált remek szériát,  sőt, ha a zöld-fehérek jobban sáfárkodnak a kiharcolt büntetőkkel és ziccerekkel, akkor a félidőben minden bizonnyal nem döntetlenre állt volna a mérkőzés. (17:17)
A második játékrész a már bevett koreográfia szerint zajlott,  tűpontos átlövésekkel, és csontra játszott helyzetekkel a Nagyatád került jelentős lépéselőnybe. A kritikus pillanatokban a vendégek azonban elkótyavetyélték lehetőségeiket, a Haladás pedig nem engedte elmenni riválisát.  Volt, hogy Gerencsér Zsófia ültette ringlispielbe védőjét, volt, hogy Kaposvári Anita lőtte ki irgalmatlanul keményen a hosszút.  A szombathelyieknél mindig volt egy játékos, aki hátára kapta csapatát.  Az akaraterő végül egy kiélezett végjátékban tornyosult ki, ahol a helyi szurkolók pulzusszáma nagyjából az egekig emelkedett. Történt ugyanis, hogy a vendégek amúgy rendkívül tehetséges gólzsákja, Nagy Renáta ezúttal a kézilabda helyett a verbális pingpongban nyújtott kiváló teljesítményt, jutalma pedig egy kétperces büntetés volt. A Haladás pedig egy másik kiállítást kiharcolva megkapta a sorstól a lehetőséget, hogy döntésre vigye a korábban elúszni látszó mérkőzést.  A kettős emberelőny a maradék időre talpra állította a hazai közönséget, a zöld-fehérek azonban nem tudták kihasználni a kínálkozó sanszot, a mérkőzést egy fifikás betörés-góllal a vendég Rinyamenti KC nyerte. (33:34)  A nagyatádi csapatnak természetesen jár a gratuláció, hiszen idegenben kiharcolt győzelem mindig értékes trófea.  A Haladás számára pedig tizenkettő egy tucat pozitív tényező fémjelzi: aki sosem adja fel, arra előbb-utóbb rámosolyog majd a szerencse.

NBI/B, Nyugati-csoport 2017/2018 – 1. forduló
Szombathelyi Haladás – Rinyamenti KC 33–34 (17–17)

Hrabovszky H. 8 | Császár Zs. 8 | Sebestyén N. 6 | Szabó J. 5 | Grencsér Zs. 3 | Kaposvári A. 3

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top