Kézilabda összefoglaló: CELL Cup

Augusztusban a csapat a 20. Cell Cup-on vett részt. Elsődleges célunk az új csapat összekovácsolása volt. A győzelemre is volt esélyünk, de a harmadik hellyel is teljesen elégedettek vagyunk. Első komoly megmérettetésen jól szerepeltek a lányok, hasznos volt a bajnokság megkezdése előtt. A kupa során 5 nap alatt 6 mérkőzést játszottunk, és a csoportból elsőként tudtunk továbbjutni. Az első napon a SZEPA KSE együttesével játszottunk, ahol 33-15-ös győzelmet arattunk. A második nap két mérkőzésünk volt, ahol az osztrák PERCHTOLDSDORF DEVILS  "A" csapatával és egy máltai KAVALLIERI-vel játszottunk. Az elsőt 26-19-re, a másodikat 29-12-re nyertük. A középdöntőben a másik csoport negyedik csapatával játszottunk, őket 21-16-ra sikerült legyőzni. Az elődöntőben a Tamási KC ellen játszottunk, ezen a meccsen már érezhető volt, hogy faradunk és sok technikai hibát vétettünk és 1 gólos vereséget szenvedtünk. A harmadik helyért vívott csatában rosszul kezdtünk, és az első félidőben 12-8-ra vezetett az ellenfél, de a második félidőben sikeresen fordítani tudtunk és megszereztük a harmadik helyet.

Összességében elégedettek lehetünk ezzel a teljesítménnyel. Úgy gondoljuk, hogy ez szép szereplés volt ezen a nemzetközi tornán és büszkén képviselhettünk Szombathely városát. Sokat tanultunk ebből a 6 mérkőzésből, és még nagyon sokat kell fejlődnünk. De a lányok hozzáállása és küzdeni akarása példaértékű már a bajnokság megkezdése előtt is!