A hatodik helyen végezett U12-es fiú kézilabdacsapatunk a 15. alkalommal megrendezett Üstökös Kupán. Takács Gabriella tanítványai jó meccseket játszottak, kemény ellenfelekkel találkoztak.

Három csoportban, kilenc gárda lépett pályára a nagy hagyományokra visszatekintő dunaújvárosi torna U12-es korosztályában. A Haladás VSE csapata kezdésként nagyon simán, 25:6-ra legyőzte a debreceniek második számú együttesét, majd pedig nagy küzdelemben 9:7-re kikapott az Angyalföldi SI fiataljaitól, így az A-jelű trió második helyén végzett, ami azt jelentette, hogy a folytatásban a 4-6. helyezésekért szállhatott harcba.

A helyosztókon Takács Gabriella tanítványai előbb 13:10 arányban alulmaradtak a PLER gárdájával szemben, majd pedig 13:6-ra veszítettek a Debrecen első csapata ellen, így a hatodik pozícióban zártak.

Takács Gabriella edző: - Remek lehetőség volt ez a torna arra, hogy erős ellenfelekkel találkozzunk és jó, küzdelmes mérkőzéseket játszhassunk. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel, bár azt picit sajnálom, hogy nem sikerült bejutnunk a legjobb három közé. Az Angyalföld elleni csoportmeccsünkön csak nüanszokon, leginkább elhibázott ziccereken múlott a győzelmünk. A védekezésünk mind a két napon jó volt: a srácok bátran ütköztek, odasegítettek egymásnak, sokat dolgoztak lábbal. A támadójátékon viszont bőven van mit javítanunk, leginkább a már említett ziccerek értékesítésére kell odafigyelnünk és a technikai hibák kiszűrésére.”

A tornát végül az FTC nyerte az U12-es fiúknál, megelőzve a Budakalász és az Angyalföldi SI együtteseit. A korosztály góllövőlistáján a szombathelyi Ladányi Dominik 5. lett 15 találattal.

A Haladás VSE mérkőzései:

Haladás VSE-Debrecen II. 25:6

Haladás VSE-Angyalföldi SI 7:9

Haladás VSE-PLER 10:13

Haladás VSE-Debrecen I. 6:13

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top