Ötödik mérkőzésén már a negyedik győzelmét aratta a II. osztályú ifjúsági bajnokság Nyugati-csoportjában szereplő női kézilabdacsapatunk.  A Hali fiataljai ezúttal Siófokon nyertek 37:28-ra.

Különböző okok miatt három játékos hiányzott a szombathelyi zöld-fehérek keretéből, így nem lehetett könnyed Balaton-parti kirándulásra számítani. Ezt az első percek bizonyították is, mivel a hazaiak kezdtek picivel jobban. Az első félidő derekán azonban már Mátés István tanítványai jártak négy góllal előrébb, amit a szünetig még növelni is tudtak.

A 17:12-es Hali-vezetésről induló második játékrész elején feljöttek a siófokiak 19:16-ra, ám mint később kiderült, ezzel el is lőtték az összes puskaporukat. A szervezetten játszó szombathelyiek a folytatásban felőrölték a hazaiak ellenállását és végül a vártnál jóval fölényesebb győzelmet arattak, amivel a tabella második helyére léptek előre.

Mátés István: - Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. A csapatunk minden tagja dicséretet érdemel, ugyanis végig nagy akarással és ambícióval játszott. Támadásban igen szép dolgokat csináltunk, jól működnek a begyakorolt taktikai elemek. A védekezésünk ugyan picit puhább volt, de ez ma nem okozott komolyabb gondot. Örülök annak, hogy a lányok láthatóan jól bírják a heti két mérkőzés jelentette megterhelést.

Siófok KTC KFT II.-Haladás VSE 28:37 (12:17)

Siófok, vezette: Füzi, Polgár

Haladás VSE: Németh Janka – Bogáth Petra 1, Tóth Vivien 5, Dobos Dorka 8, Szár Dzsenifer 2, Horváth Hanna 12/2, Nyári Luca Sára 4. Csere: Falussy Flóra 2, Sulyok Csenge 2, Gyallai Virág 1, Horváth Angéla, Marton Petra. Edző: Mátés István

7 méteres: 7/5 illetve 3/2

Kiállítás: 4 perc illetve 8 perc

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top