Optimális esetben akár egyesületünk két birkózója is kvalifikációt szerezhet a tokiói ötkarikás játékokra. Emellett a korosztályos világversenyeken is eredményesen szerepelhetnek sportolóink.

Hosszú évek óta klubunk egyik legsikeresebb szakosztálya a birkózóké. Veréb István tanítványai enyhe túlzással élve ipari mennyiségben szállították a jobbnál jobb eredményeket a hazai és a nemzetközi versenyekről. A tavalyi évben azonban a koronavírus-járvány miatt nagyon kevés lehetőségük volt sportolóinknak a nemesfémgyűjteményük bővítésére. Birkózóink összesen 22 erőpróbán léphettek szőnyegre. Ezek közül csupán négy volt nemzetközi viadal. Ifjabb Veréb István és Ligeti Dániel révén így is sikerült egy-egy aranyérmet begyűjtenünk, Wittmann Kristóf pedig egy bronzot hozott haza Szombathelyre.

- Az idei évben a legfontosabb cél természetesen a tokiói olimpia. A Japánba szóló repülőjegy megszerzésére Ligeti Dánielnek és a fiamnak, azaz ifjabb Veréb Istvánnak van esélye. Utóbbinak persze csak abban az esetben, ha a szövetség indítja a kvalifikációs versenyeken. Ezen kívül bízom abban is, hogy tanítványaim a különböző korosztályos világversenyeken is eredményesen szerepelnek majd – fogalmazott Veréb István szakosztályvezető.

Itthon a 2020-as évben klubunk a második helyen végzett a csapatbajnoki pontversenyben. Remélhetőleg idén sem adják ennél alább birkózóink.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top