Címvédő futsalcsapatunk 3-2-es győzelmet aratott a Veszprém ellen, ezzel pedig a felső-házi rájátszás hatodik játéknapján biztosítottuk helyünket a bajnoki fináléban. Kiváló csapatmunkával, remek védekezéssel, számos Gyimesi Máté bravúrral, valamint Hajmási Milán, Henrique Diniz, valamint Vas Ádám bombáival szolgáltuk ki a szenzációs hangulatot teremtő szurkolóinkat a Haladás Sportkomplexumban.

Együttesünknek a múlt csütörtöki, 1-1-re végződő kupanegyeddöntő után kellett felpörögnie, hiszen hétfőn már a bajnokság felső-házi rájátszásában várt ránk hazai rangadó a Veszprém ellen. Alasztics Marcell ezúttal már ott volt a keretben, Dávid Richárd viszont kisebb porcműtéten esett át, így ő nem volt bevethető ezen az összecsapáson. A mieink 18 ponttal az első helyen annak tudatában készültek az összecsapásra, hogy amennyiben győztesen hagyják el a pályát, egészen biztosan résztvevői lesznek a bajnoki finálénak. A veszprémiek számára is hatalmas volt a tét, hiszen ők is pályáznak a bajnoki döntőt érő helyezésért, 8 ponttal a harmadik helyen állomásoznak, míg a Berettyóújfalu gárdája 10 pontot gyűjtött eddig, minden pontnak hatalmas értéke van a pontvadászatban.

Kezdeményezően indítottuk a találkozót, magas védekezésünkkel rendre kellemetlen helyzetbe hoztuk a bakonyiakat, a 2. percben pedig a vezetést is sikerült megszereznünk, miután Dróth lövése Spandlerről Hajmási elé pattant, aki közelről bombázott a kapuba (1-0).

A vendégek a korai hátrányba kerülés után rendezték a sorokat, felbátorodtak, Gyimesinek pedig több alkalommal is játékba kellett avatkoznia. A kezdeti lendület után valamelyest csökkent az iram, az állóvizet Dróth Zoltán remek kapáslövése kavarta fel, amelynél Spandler bravúrjára volt szükség. Érezhető volt a tét, mindkét fél hatalmas odaadással játszott, ennek megfelelően sok volt a szabálytalanság, a veszprémiek tíz percet követően már ötnél jártak.

A játékrész derekán Rutai egyenlíthetett volna, a kapufa segített rajtunk, ezt követően viszont Henrique Diniz bombázott elemi erővel a bal felsőbe, kétgólosra növelve előnyünket (2-0). Volt tartása riválisunknak, ezután sem törtek meg, a 11. percben pedig emberelőnyös játékra váltottak.

A vészkapus figurát azonban nem tudták gólra váltani, sőt mi több, egy labdavesztést követően Vas Ádám használta ki az üres kapus szituációt, és módosította 3-0-ára az állást. A folytatásban felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a kékmezesek időkérése után Dróth Zoltán találta el a kapufát, egy szabadrúgás-variációból pedig Fehér Zsolt együttese veszélyeztetett.

A 15. percben Juanra Calvo is magához hívta övéit, majd a vendégek a hatodik szabálytalanságukat is begyűjtötték, kisbüntetővel jöhettünk. Spandler védeni tudott, nem változott az eredmény, két perc múlva viszont mi is elkövettük a hatodik faultunkat, Pál Patrik pedig értékesítette a lehetőséget (3-1). A félidő utolsó periódusában igazi adok-kapok alakult ki, helyzet itt, helyzet ott, a szünetre azonban maradt a 3-1-es állás.

A pihenő után sem vettek vissza a csapatok, lüktetett a mérkőzés, a veszprémiek ismét gyorsan gyűjtögették a szabálytalanságokat. Négy perc telt el a játékrészből, és Dróth Zoltán másodszor is sárga lapos figyelmeztetésben részesült, így csapatkapitányunk már nem segíthetett tovább a pályán.

Nehéz időszak elé néztünk, emberhátrányt kellett kivédekeznünk, ez azonban a kiváló csapatmunkának, valamint Gyimesi Máté remek formájának köszönhetően sikerült. Más kérdés, hogy nem sokkal azután, hogy kiegészültünk, Tatai lövése úgy pattant meg Szalmáson a 26. percben, hogy nem volt esélye védeni kapusunknak, ezzel pedig 3-2-re zárkóztak a vendégek. Óriási küzdelem folyt a pályán, egymást érték a veszélyesebbnél veszélyesebb lövések mind hazai, mind pedig vendégoldalon. Gyimesi, valamint Spandler is ihletett formában védett, a hajrára pedig ismét kockáztatott a Veszprém, és öt a négy elleni szerkezetre állt át. Helyzetig sokáig nem igazán sikerült eljutnia a bakonyi csapatnak, ami a védekezésünket dicséri, végül a 40. minutumban adódott Tatainak egy komolyabb lehetősége, de nem találta el jól a labdát. Másodpercek múlva jött a párharc végét jelző sípszó, 3-2-es győzelmünkkel pedig itthon tartottuk a 3 pontot, amely egyben a biztos bajnoki döntőt is jelenti csapatunknak. 

A folytatásban válogatott szünet következik, április 20-án pedig a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágója vár ránk Budaörsön, a bajnokságot pedig öt nappal később, április 25-én Újpest otthonában folytatjuk.

Juanra Calvo vezetőedző: „Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen teljesítményt mutattunk a mai meccsen. Az első félidőben jól használtuk ki a helyzeteinket, a második játékrészben Dróth Zoli kiállítása után nehéz helyzetbe kerültünk, de mindenki még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és harcoltak az utolsó másodpercekig. Gratulálok a csapatomnak

FÉRFI FUTSAL NB I. FELSŐ-HÁZI RÁJÁTSZÁS 6. FORDULÓ

HALADÁS VSE - VESZPRÉM FUTSAL 3-2 (3-1)

HALADÁS VSE: Gyimesi Máté - Kovács Máté. Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Vas Ádám, Alasztics Marcell, Homlok Levente, Szalmás Zoltán, Luiggi Longo, Sipos Gergő, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Papp Zsombor, Gerencsér Antal, Henrique Diniz

Edző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

VESZPRÉM FUTSAL: Spandler Mátyás, Tatai József, Fridrich Dávid, Pál Patrik, Rutai Balázs, Matyi Benjámin, Komáromi Péter, Everton, Dorogi Benjámin, Ábrahám Botond, Bencsik Ádám, Molnár Dániel, Molnár Raul

Edző: Fehér Zsolt

Gólszerzők: Hajmási (2’), Henrique Diniz (10’), Vas Ádám (12’), ill. Pál (17’), Szalmás (26’, öngól)

Sárga lap: Vas Ádám (24’), Gerencsér (30’), Kovács Máté (32’), Henrique Diniz (33’), ill. Rutai (23’)

Piros lap: Dróth Zoltán (24’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top