Együttesünk telt ház előtt aratott 3-0-ás győzelmet a Nyírgyulaj felett az idény első hazai mérkőzésén. A gólgyártást csapatkapitányunk, Dróth Zoltán kezdte, melyet Vas Ádám duplája követett a Haladás Sportkomplexumban.

Bő három hónap elteltével lépett pályára újra tétmérkőzésen NB I.-es futsalcsapatunk a Haladás Sportcsarnokban. Szurkolóink már tűkön ülve várták az első hazai találkozót, és ezúttal is remek hangulatot teremtettek.

A mérkőzés előtt egyesületünk nevében Bokor Zsolt sportigazgató, valamint Pálmay Tamás szakágvezető köszönte meg 11 éves munkáját csapatunk alapítótagjának, Horváth Péternek, akinek emlékplakettet és egy mérföldköveket megjelenítő névre szóló mezt adtak át. Majd Vidák Balázsnak nyújtottak át egy sikereinket felsorakoztató mezt, aki búcsúzott élvonalbeli csapatunktól, de NB II.-es gárdánkat, illetve edzőként szakmai stábunkat továbbra is erősíti. Egyúttal pedig köszöntötték Juanra Calvo vezetőedzőnket, valamint Nagy Kevint, akiket az NB I. év vezetőedzője, illetve felfedezettje elismeréssel tüntetett ki a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Az ünnepélyes pillanatok után kezdetét vette a találkozó, melybe óriási elánnal vetettük bele magunkat, rögtön az első másodperctől igyekeztünk saját kapujuk elé szegezni nyírségi ellenfelünket. Ez egyértelműen sikerült is, a pirosmezesek alig tudtak kijönni saját térfelükről, egy-egy labdavesztés után villámgyorsan visszatámadtak a mieink, ami ellen nem volt ellenszere Lovas Norbert csapatának. Vas Ádám lövését követően Sipos Gergő előtt adódott ajtó-ablak lehetőség, fiatal támadónk azonban már nem tudta lereagálni a kapufáról közvetlen közelről hozzá pattanó labdát. A vendégek egy-egy kontrán kívül nem igazán tudtak veszélyeztetni, a mi akaratunk érvényesült a játék szinte teljes egészében a nyírgyulajiak térfelén zajlott. Dróth Zoltán és Henrique Diniz is nagyon élt, bátran próbálkoztak mindketten, de valamennyi játékosunkról elmondható volt, hogy óriási tűzzel és lelkesedéssel játszott. A kapuban ezúttal Gyimesi Máté volt a biztos pont volt, ami dolga akadt, azt remekül megoldotta. A 10. percben az első időkérés a miénk volt, majd az azt követő sarokrúgás után Dróth lövése csattant a felsőlécen. Nem sokkal később újabb léctörési kísérletet lehetett feljegyezni, szintén csapatkapitányunk jóvoltából, majd Kovács Máté előtt ment el nem sokkal egy bal oldali centerezés. A 17. perc is egy kapufával indult, ezúttal Luiggi Longo – aki épp a nyírségiektől érkezett együttesünkhöz – találta el, ezután azonban Dróthoz került a játékszer, aki remekül játszotta magát tisztára, majd lőtt nagy gólt (1-0). A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a mieink a 10. percben összegyűjtötték 5. faultjukat, a következőnél pedig már kisbüntetővel jöhetett a Nyírgyulaj. Egy apró taktikai szabálytalanság után ez be is következett, a tízméterest azonban bravúrral védte Gyimesi, ráadásul a kipattanó után sem tudtak túljárni az eszén. A hátralévő időben Dróth előtt adódott még egy komolyabb lehetőség, közvetlen közelről leadott életerős löketét azonban bravúrral védte a vendégek hálóőre.

A szünetet követően is hasonló mederben folyt a találkozó, előbb Dávid Richárd járt közel a gólszerzéshez, majd Gerencsér Antal duplázhatta volna meg előnyünket. Ez végül két perc elteltével sikerült is, Vas Ádám iratkozott fel a gólszerzők közé, ezzel pedig 2-0-át mutatott az eredményjelző. Szinte teljesen felborult a pálya, a vendégeknek csupán apróbb momentumai voltak, mi viszont minden egyes akcióval, megmozdulással szerettük volna kiszolgálni szurkolóinkat, akik alaposan kitettek magukért, minden szempontból futsalélményben volt része mindenkinek, aki részese volt a meccsnek. Helyzet helyzetet követett, hol Opre kapus védett, hol a célzás nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, a 2-0-ás eredmény mindenképp a nyírségiekre nézve volt hízelgő. A 27. percben Lovas Norbert tanítványai átálltak öt a négy elleni játékra, ebből azonban Dróth szerezhetett volna zseniális gólt, rabonás próbálkozása azonban a kapu mellé ment. A Nyírgyulaj nagyon masszívan, hősiesen védekezett, ez pedig nem könnyítette meg a mieink dolgát, akik továbbra is rendületlenül mentek előre az újabb gólért, gólokért. A férfias küzdelmet hozó, ám rendkívül sportszerű mérkőzés első sárga lapja a 37. percben született, Szabó Ádám sárgult be a vendégeknél. Még ugyanebben a percben újabb gólnak örülhetett a zöld-fehér publikum: Dróth Zoltán visszagurítását Vas Ádám váltotta gólra, aki második találatát jegyezte már. A vendégek még időt kértek, ezután pedig fiataljaink, Vatamaniuc-Bartha Dávid, valamint Szalmás Zoltán kaptak játékperceket, akik remekül szálltak be a mérkőzésbe, nagy elánnal futsaloztak. A véghajrára még maradt egy éles szögből lőtt Dróth-kapufa, majd egy Henrique-helyzet, gól azonban már egyik oldalon sem esett. A mieink egy szervezett, komoly játékerőt képviselő Nyírgyulajt győztek le 3-0-ára.

Juanra Calvo, vezetőedző: „Szerettük volna korán eldönteni a mérkőzést, de persze azt is tudtuk, hogy a Nyírgyulaj egy nagyon jó csapat, akik ellen az előző szezonban mindössze egy alkalommal tudtunk nyerni. Örülök, hogy sok helyzetet tudtunk kialakítani, ezeknek a kihasználásban viszont javulnunk kell a későbbiekben. Összességében elégedett vagyok a csapattal, gratulálok a játékosaimnak, a Nyírgyulajnak pedig további sok sikert kívánok!”

FÉRFI FUTSAL NB I., 3. FORDULÓ

HALADÁS VSE-NYÍRGYULAJ FUTSAL 3-0 (1-0)

Gólszerzőink: Dróth Zoltán (17’), Vas Ádám 2 (22’, 37’)

Haladás VSE: Gyimesi Máté - Luiggi Longo, Sipos Gergő, Dávid Richárd, Vas Ádám, Alasztics Marcell – Homlok Levente, Kovács Máté, Szalmás Zoltán, Nagy Kevin, Dróth Zoltán, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Henrique Diniz

Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzőink: Dróth Zoltán (17’), Vas Ádám 2 (22’, 37’)

Nyírgyulaj Futsal: Opre Rajmund – Szöcs László, Vlasovych Valerij, Orosz Dániel, Da Silva Ferreira, Petró Martin – Dobó László, Szabó Ádám, Krajnyák Zsolt, Borbíró Dávid, Tóth Erik, Domokos Mátyás, Tamás Róbert

Vezetőedző: Lovas Norbert

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top