Élvonalbeli futsalcsapatunk a Magyar Kupa 2. fordulójában 9-2-es győzelmet aratott a MEAFC-Miskolc otthonában, ezzel pedig kvalifikálta magát a legjobb 16 közé. A találkozón Dróth Zoltán kezdte a gólgyártást, fiataljaink közül Vatamaniuc-Bartha Dávid és Szalmás Zoltán triplázott, valamint Luiggi Longo és Sipos Gergő is kivették részüket egy-egy találattal a magabiztos sikerből. 20 éves játékosunk, Papp Zsombor pedig sérüléséből felépülve, egy év kihagyást követően léphetett újra pályára NB I.-es együttesünkben.

Magyar Kupa-mérkőzéssel indult számunkra a 2022-es esztendő. Hétfő este az NB II. Keleti csoportjának 10. helyén álló Miskolc otthonába látogattunk. A tét a legjobb 16 közé jutás volt, az osztálybeli különbség miatt pedig számunkra csak a győzelem jelentette a továbbjutást. Juanra Calvo vezetőedzőnk Gerencsér Antal játékára betegség, míg Henrique Diniz szereplésére kisebb sérülés miatt nem számíthatott. Gyimesi Máté ezúttal pihenőt kapott, ott volt viszont a keretben Papp Zsombor, aki ebben a szezonban először léphetett pályára.

Esélyeshez méltóan kezdtük a találkozót, Dávid Richárd és Dróth Zoltán is remek távoli lövéssel veszélyeztetett, utóbbi a kapufát találta el. Ezt követően is lendületben maradtunk, és ami Vas Ádámnak egy szép kényszerítő után nem sikerült, az Dróth Zoltánnak a 3. percben igen, egy átlövésből megszerezte vezetést csapatunknak (0-1). A találat után szinte már a középkezdésből helyzetbe került Vatamaniuc-Bartha Dávid, aki az 5. percben be is talált, megduplázva ezzel előnyünket (0-2). Nagy fölényben játszottunk, egymást követték veszélyes támadásaink, Hajmási Milán és Kovács Máté is nagyon közel járt ahhoz, hogy megszerezze harmadik találatunkat, miközben a 14. percben begyűjtött ötödik faultunk után arra is kellet figyelnünk, hogy ne jusson kisbüntetőhöz riválisunk. A hazaiak főként veszélyes kontráikban, labdaszerzéseikben bíztak, ebből pedig egyet sikerült is gólra váltaniuk: a 15. percben Varga László vette be kapunkat (1-2). Nem zavart meg minket a hazaiak szépítése: Hajmási Milán próbálkozásánál még megmentette a kapufa a miskolciakat, ám a 17. minutumban Vatamaniuc-Bartha Dávid (1-3), majd a félidő utolsó percében Luiggi Longo is sikeres volt, így 4-1-es vezetéssel vonulhattunk pihenőre.

A félidőben tombolahúzás volt a program, a szerencsés nyertesek ajándékcsomagokat vehettek át. Mi is készültünk egy Haladás-csomaggal, valamint csapatunk minden tagja aláírt egy labdát, amely a játék főnyereménye is volt egyben.

A második játékrészben saját nevelésű fiatal kapusunk, Homlok Levente váltotta Alasztics Marcellt a kapuban, és ugyanolyan hévvel folytattuk az összecsapást, ahogy a szünet előtt abbahagytuk. A 22. percben korosztályos válogatott tehetségünk, Szalmás Zoltán révén tovább növeltük a különbséget (1-5), melyet Vas Ádám helyzete követett. Vendéglátóink előtt is adódott egy ziccer, a közeli próbálkozás azonban a kapu mellé ment. Egyértelmű mezőnyfölényben játszottunk, beszorítottuk ellenfelünket saját kapujuk elé, ez pedig a 28. percben ismét góllá érett: egy sarokrúgást után Sipos Gergő érkezett kiválóan a kapu elé, és módosította 1-6-ra az állást. A folytatásban nem alakult ki sok helyzet, a házigazda a 31. percben időt kért, majd a 33. minutumban egy kisbüntetőnek köszönhetően kozmetikázni tudott az eredményen (2-6). Korosztályos válogatott kiválóságunk, Vatamaniuc-Bartha Dávid azonban még ugyanebben a percben megszerezte harmadik gólját: első szándékát ugyan még védeni tudta a Miskolc hálóőre, a kipattanót azonban elemi erővel bombázta a jobb felső sarokba (2-7). A hazaiak ezt követően másodszor is próbálkozhattak tíz méterről, ezt a büntetőt azonban már nem sikerült értékesíteniük. A véghajrára aztán ismét felpörögtek az események: a 39. percben Szalmás Zoltán duplázott szabadrúgásból (2-8), majd egy kísértetiesen hasonló szögből próbálkozhattunk ismét. 5-ös számú játékosunk azonban még nem állt meg a gólgyártással, az utolsó minutumban ő is triplázott, ezzel egyben beállította a 2-9-es végeredményt is. Fölényes sikerünkkel bejutottunk a kupaküzdelem következő fordulójába, ahol a legjobb 16 csapat fog küzdeni a negyeddöntőbe kerülésért.

Juanra Calvo, vezetőedző: „Egy hónap kihagyás után nehéz újra jó formában pályára lépni, ez meg is mutatkozott a mérkőzés első felében. A második játékrészben azonban már sokkal jobban játszottunk, kevés kontrát adtunk a miskolciaknak és domináltunk. Nagyon hasznos mérkőzés volt a mai: egyfelől örülünk a továbbjutásnak, másrészt a csütörtöki párharcra is jobb formában leszünk”

FÉRFI FUTSAL MAGYAR KUPA 2. FORDULÓ

MEAFC-MISKOLC – HALADÁS VSE 2-9 (1-5)

MEAFC-MISKOLC: Gergely Richárd – Balog Balázs, Polényi Tamás, Varga László, Turcsik Tamás, Szegő Márk, Hadházi Sándor, Sebestyén Dávid, Varga Bence, Grallert Máté, Mészáros Balázs, Lőrincz Patrik, Czékus Sándor, Szabó Dávid

Technikai vezető: Cservenyák Ádám

HALADÁS VSE: Alasztics Marcell – Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Dávid Richárd, Vas Ádám, Kovács Máté, Szalmás Zoltán, Luiggi Longo, Sipos Gergő, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Papp Zsombor, Homlok Levente

Vezetőedző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

Gólszerzők: Varga László (15’), Polényi Tamás (33’), ill. Dróth Zoltán (2’), Vatamaniuc-Bartha Dávid 3 (5’, 17’, 33’), Luiggi Longo (20’), Szalmás Zoltán 3 (22’, 39’, 40’), Sipos Gergő (28’)

Sárga lapok: Polényi Tamás (22’), Mészáros Balázs (34’), Balog Balázs (40’), ill. Vatamaniuc-Bartha Dávid (25’), Kovács Máté (31’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top