Az ukrán címvédő Uragant 4-0-ára győztük le a BL-elitkörének utolsó fordulójában. Magabiztos sikerünk remek csapatteljesítmény eredménye: kiváló védekezés, szenzációs kapusteljesítmény, valamint egy-egy Henrique Diniz, Dróth Zoltán, Hajmási Milán és Leandro Rezala gól.

Szombaton délután Európa legjobb 16 csapata között az utolsó párharc várt ránk, az Uragan Ivano-Frankvisk ellen léptünk pályára a lisszaboni minitornán. Ukrán ellenfelünk egy Levante elleni győzelemmel kezdett, majd vereséget szenvedett a Benficától, amellyel az is biztossá vált, hogy a portugál együttes lesz ott a sorozat négyes döntőjében.

Azonban ez a Bajnokok Ligája, a továbbjutás lehetőségén túl is komoly tétje van az összecsapásoknak. A mérkőzés első percei egymás feltérképezésével teltek, nem a nagy iram, inkább szabálytalanságok, játékmegszakítások voltak jellemzőek, apróbb faultokkal tördelték egymás játékát a felek. A 3. percben aztán Dróth Zoltán pályára lépését követően szinte azonnal labdát szerzett, az akciót pedig Henrique Diniz egy pazar góllal fejezte be, megszerezve ezzel a vezetést (0-1). Ukrán ellenfelünk ennek hatására elkezdett agresszívabban játszani, de védelmünk remekül állta a sarat, ráadásul a faultokkal is vigyáznunk kellett, ugyanis hat perc elteltével már négy kötődött hozzánk. Pár percig nem nagyon alakultak ki komoly helyzetek, inkább mezőnyben gyűrte egymást a két csapat. A 10. minutumban Dróth Zoltán és Hajmási Milán révén kétszer egymás után nagyon közel jártunk a gólszerzéshez, majd három perccel később begyűjtöttük ötödik faultunkat, ami azt jelentette, hogy a következőnél kisbüntetővel jöhetett az Uragan. Ez a 15. minutumban be is következett, a tízméterest azonban bravúrral védte Gyimesi Máté, majd az ismétlést is, ugyanis a játékvezető újrarúgatta a büntetőt. A folytatásban Dávid Richárd vezérletével remekül muzsikált védelmünk, és szűrte meg az az Uragan próbálkozásait. Szűk öt perccel a szünet előtt Juanra Calvo időt kért, majd két Dróth-lövés következett, az egyiket Levandivskyi hárította, a másik centikkel kerülte el a bal kapufát. Riválisunk is bőszen gyűjtögette a szabálytalanságokat, villámgyorsan jött az ötödik, majd a hatodik is a 20. percben, csapatkapitányunk, Dróth Zoltán pedig nem kegyelmezett, biztos lábbal értékesítette a kisbüntetőt (0-2). Az ukránok a bekapott találat után időt kértek, de az eredmény már nem változott, kétgólos előnyről várhattuk a folytatást.

A nagyszerű Gyimesi Máté védésével indult a második játékrész, ezt követően viszont egymást érték a veszélyes lövéseink, Henrique Diniz, valamint Dróth Zoltán is próbára tette az ukránok hálóőrét. Egyértelműen beszorult az Uragan, ráadásul egy labdaszerzés után a 25. percben Hajmási Milán tekert pazarul a kapu bal oldalába, ezzel háromra növelte vezetésünket (0-3). A hátrány ellenére is keményen harcoltak a hurrikánok, most az előző félidőnél is sokkal hamarabb, tíz perc elteltével begyűjtötték az öt szabálytalanságot, majd kikérték idejüket. Nyolc minutum volt hátra, amikor Maksym Pavlenko együttese vészkapus játékra váltott, ám ez a szerkezetváltás sem hozta meg az eredményt, csak tologatni tudták a labdát a sötétmezesek, egy alkalommal kellett Gyimesi Máténak közbeavatkoznia. Védekezésben és támadásban is remekül dolgoztunk, Dróth Zoltán veszélyeztetett ismét, csapatkapitányunkat nehezen tudták tartani az Uragan játékosai.

A 36. percben negyedszer is miénk volt a gólöröm, keleti szomszédaink emberelőnyös játéka ugyanis megbosszulta magát, labdát veszítettek, Leandro Rezala pedig higgadtan emelt az üresen álló kapuba (0-4). A győzelemért ekkor már aligha kellett izgulnunk, nem úgy Henrique Dinizért, aki egy szerelés következtében térdét fogva maradt a földön, és hordágyon hagyta el a játékteret. Az ukránok mentek előre a becsületgólért, mi viszont továbbra is rendre elhárítottuk a veszélyeket. A végjátékhoz közeledve időt kért mesterünk, majd fiataljaink, Gerencsér Antal és Szalmás Zoltán érkeztek a pályára. A hátralévő időben már mindkét kapu érintetlen maradt, ezzel pedig kapott gól nélküli, négygólos győzelemmel búcsúztunk a legjobb 16 között.

Juanra Calvo: „A mai mecccsen is mindent beletettek a játékosok, jobbak voltak az ellenfelüknél. Nem is igazán találok rá szavakat, amit ezen a három párharcon mutattunk, komoly teljesítmény ez Európában. Úgy gondolom, hogy nagy lépést tettünk meg, és remélem, hogy még tudunk fejlődni is. Gratulálok a játékosoknak, a vezetőségnek és a stábnak, valamint a szurkolóinknak! Mindenki, aki ma szerette volna, hogy nyerjünk segített a csapatnak, hozzátettek ahhoz az extra teljesítményhez, amire itt képesek voltunk. És azon fogunk dolgozni, hogy jövőre még jobbak legyünk”

A történelmi bajnoki címnek köszönhetően kivívott első Bajnokok Ligája-szezonunkban veretlenül jutottunk el Európa legjobb 16 csapata közé, ahol csupán egy góllal maradtunk alul a spanyol bajnokság ezüstérmese ellen, legyőztük a komoly játékerőt képviselő Uragant, nem utolsósorban pedig háromszor is bevettük a világklasszisokkal teletűzdelt, korábbi győztes Benfica kapuját, letéve ezzel névjegyünket a nemzetközi porondon.

UEFA FUTSAL BAJNOKOK LIGÁJA-ELITKÖR D-CSOPORT 3. FORDULÓ

URAGAN IVANO-FRANKVISK - HALADÁS VSE 0-4 (0-2)

Uragan Ivano Frankvisk: Taras Levandivskyi - Mykola Grytsyna, Vitaliy Radevych, Artem Fareniuk, Marian Masevych, Roman Koltok, Roman Kordoba, Sergiy Koval, Ruslan Sheremeta, Vladyslav Zavertanyi, Nazar Shved, Mykhailo Grytsyna, Danyil Abakshyn

Vezetőedző: Maksym Pavlenko

Haladás VSE: Gyimesi Máté - Luiggi Longo, Sipos Gergő, Leandro Rezala, Henrique Diniz, Homlok Levente, Szalmás Zoltán, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Dávid Richárd, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Vas Ádám

Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerők: Henrique Diniz (3'), Dróth Zoltán (20'), Hajmási Milán (25'), Leandro Rezala (36')

Sárga lapok: Dávid Richárd (15’), Dróth Zoltán (15’), Vas Ádám (20’)

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top