NB I.-es futsalcsapatunk fordulatos, tíz gólt hozó mérkőzésen szenvedett vereséget az Aramis otthonában. Hajmási Milán triplája és Dávid Richárd bombagólja sem volt elég a győzelemhez, a házigazdák őrült végjátékban tudták megfordítani, majd 6-4-re megnyerni a párharcot.

Bámulatos nemzetközi szereplésünk után péntek este már a honi pontvadászatban várt rank újabb kihívás, a remek formában lévő Aramis otthonába látogattunk. Ellenfelünk az előző két fordulóban idegenben teljesített bravúrosan: a Kecskemétet 6-5-re, míg a TFSE együttesét 11-0-ára győzte le, a mieink pedig komoly sorozatterhelés után érkeztek az összecsapásra.

Az Aramis egyetlen felnőtt válogatott kerettagja, Büki Baltazár jegyezte a mérkőzés első lehetőségét, majd a szintén nemzeti csapattag, Sipos Gergő lövését kellett blokkolnia a budaörsieknek. Riválisunk erőteljes támadásba lendült: egy újabb nagy helyzettel, valamint kapufával jelezték, hogy meglepetést szeretnének okozni. A roham után sikerült megnyugodnunk, és Dróth Zoltán vezérletével már mi igyekeztünk nyomás alá helyezni vetélytársunkat, ám többször is Soós Arnold bravúrjai szabtak gátat próbálkozásainknak. A tempó egyik oldalon sem hagyott alább, Büki újabb kísérletét követően egymás után kétszer is Gerencsér Antal járt közel a gólszerzéshez. A 9. percben aztán Keresztury Márton révén az Aramis került előnybe (1-0), a bekapott találat után pedig Dróth Zoltán kínálta meg Soóst, és Hajmási elől is nagyot kellett menteni a hazaiak védelmének. A mérkőzés ezen szakaszában már inkább átadta a területet az Aramis, és gyors ellentámadásokból próbált veszélyeztetni. Vattamány helyzeténél Gyimesi védett nagyot, majd Rezala egyenlíthetett volna. A nagy hőfokú csatában a 12. percre az ötödik faultunkat is begyűjtöttük, így erre is figyelnünk kellett a szünetig. A Pest megyeiek vészkapus játékra váltottak, részünkről pedig egy szabadrúgásvariáció után Vas Ádám járt közel az egyenlítéshez. Öt minutum volt vissza a játékrészből, amikor Hajmási ziccert rontott, Juanra Calvo trénerünk kikérte első idejét. A folytatásban Soós Arnold és Dróth Zoltán mondhatni külön csatát vívtak egymással, csapatkapitányunk azonban ma nem tudott túljárni az Aramis hálóőrének eszén. Nem úgy, mint szintén tapasztalt kiválóságunk, Hajmási Milán, akinek ívelése egy budaörsin megpattanva utat talált a kapuba (1-1).

Ellenfelünk egyértelműen kontrákkal operált, de többek között Dávid Richárd remek közbelépéseinek köszönhetően is, rendre elhárultak ezek a veszélyek. A félidő végén nekünk voltak nagyobb lehetőségeink: előbb Sipos Gergő akart önzetlen lenni a kapu közvetlen közelében, majd az ő átadása után Hajmási Milán lövése kerülte el nem sokkal a kaput. Húsz perc elteltével 1-1 állt az eredményjelzőn. Fél percen belül két hazai faulttal és egy Luiggi-lövéssel startolt a második felvonás, majd Keresztury járt közel a duplázáshoz egy rögzített játékhelyzetet követően. Ahogy telt az idő, úgy kerültünk egyre inkább mezőnyfölénybe, többet birtokoltuk a labdát, kapura veszélyesebben játszottunk, Luiggi és Hajmási próbálkozásánál sem hiányzott sok a fordításhoz. Végül ez a 23. percben a több mint százszoros válogatott klasszisunknak, Dávid Richárdnak sikerült, szabadrúgásból szerzett óriási bombagólt (1-2).Alig telt el egy perc, amikor második találtunk szerzője ezúttal a kiszolgáló szerepében jeleskedett, passzát pedig Hajmási Milán értékesítette (1-3). Ismét öt a négy ellen terhelt az Aramis, ennek eredményességét időkéréssel is erősíteni szerették volna, de továbbra is felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Mi hősiesen védekeztünk az emberfölényes játékkal szemben, és nem csak Soós, de Gyimesi Máté is remek napot fogott ki, elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy őriztük előnyünket.

Így érkeztünk el a 33. perchez, amely gyors gólváltást hozott: előbb egy labdaszerzést követően Hajmási Milán talált be harmadszor (1-4), majd az emberfölényes játékot kihasználva Horváth Szabolcs állította vissza a kétgólos különbséget (2-4). Vérszemet kaptak a budaörsiek, nagy elánnal támadtak, a 37. percben pedig Hosszú Ádám egy egyéni akciót követően zárkóztatta csapatát (3-4). Az események ekkor pörögtek fel igazán: két perccel a lefújás előtt vezetőedzőnk időt kért, majd másodpercekkel később begyűjtöttük hatodik szabálytalanságunkat, büntetővel jöhettek a zöldmezesek: a labda mögé Büki Baltazár állt, aki nem hibázott, egalizált az Aramis (4-4).

Átálltunk öt a négyre, igazi adok-kapok alakult ki, a bajnokság góllövőlistájának éllovasának, Bükinek lövését Gyimesinek kellett hárítania, nem sokkal később pedig újabb büntetőt lőhetett, mellyel 1-0 után vezetett újra a házigazda (5-4). Az idő ellenfelünknek dolgozott, mi azonban nem adtuk fel, de az utolsó percben Vas Ádám piros lapot kapott, így harmadszor is tíz méterről próbálkozhatott Büki, ám ezúttal a kapu fölé lőtt, majd Dróth Zoltán előtt adódott lehetőség egy nagy kidobást követően. A szó szoros értelmében az utolsó másodpercre is maradt említésre méltó esemény: Büki Baltazár nem akart lemaradni Hajmási Milántól, egy átemeléssel mesterhármast szerzett, beállítva ezzel a 6-4-es végeredményt.

Drámai végjátékban szenvedtünk vereséget, de november 10-én, szerdán már ismét a Veszprém ellen mérkőzünk meg, ezúttal viszont hazai környezetben. 

Juanra Calvo, vezetőedző: “Izgalmas meccsre számítottunk, és azzal is tisztában voltunk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a BL után. Nem tudok rosszat mondani a játékosaimra, mert mindent beleadtak ma is, sajnos néhány dolog ezúttal nem működött, így nem tudtunk nyerni. Szerdán azonban újabb mérkőzés vár rank, ahol ismét a 3 pont megszerzése a célunk”

FÉRFI FUTSAL NB I. 11. FORDULÓ

ARAMIS SE – HALADÁS VSE 6-4 (1-1)

Aramis: Soós Arnold – Horváth Szabolcs, Vattamány Dávid, Horváth Bence, Büki Baltazár, Nyerges András, Fülöp Viktor, Anton Klushyn, Bélavári Botond, Hosszú Ádám, Edvin Moga, Fekete Márk, Keresztury Márton, Lévai Dániel

Edző: Lorant Flavius Moga

Haladás VSE: Gyimesi Máté – Kovács Máté, Luiggi Longo, Sipos Gergő, Vas Ádám, Alasztics Marcell, Homlok Levente, Szalmás Zoltán, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Dávid Richárd, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Leandro Rezala

Edző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Keresztury Márton (9’), Horváth Szabolcs (33’), Hosszú Ádám (37’), Büki Baltazár 3 (38’, 38’, 40’), ill. Hajmási Milán 3 (15’, 24’, 33’), Dávid Richárd (23’)

Sárga lapok: Büki Baltazár (24’), Lorant Falvius Moga (27’) Horváth Szabolcs (30’), Bognár Bence (38’), Edvin Moga (40’), ill. Leandro Rezala (25’), Juanra Calvo (38’), Gerencsér Antal (40’)

Kiállítva: Németh Botond - masszőr (38’), Vas Ádám (40’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top