Felnőtt labdarúgóink magabiztos, 6-0-s sikert arattak Táplánszentkereszten, ezzel zsinórban a harmadik mérkőzésüket nyerték meg a Megyei I. osztályban. A 17 esztendős Iván Gergő mesternégyest szerzett, de Ferencz Zoltán és Pap Márton is eredményes tudott lenni.

A Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a szintén újonc Táplán csapatához utaztunk. Szenczi Imre tanítványai jól kezdték a párharcot, a 12. percben pedig Ferencz Zoltán góljával megszereztük a vezetést (0-1). A folytatásban a hazaiak is éledeztek, néhány helyzetet ki tudtak alakítani, de a mieink visszataláltak saját lendületes ritmusukhoz, és egy lenyűgöző támadásból Iván Gergő növelte előnyünket a szünet előtt két perccel (0-2). A fordulás után már végig dominálni tudtunk, az 53. percben Iván Gergő ismét beköszönt (0-3), szűk negyedórával később pedig Pap Márton iratkozott fel a góllövők közé (0-4). A hajrához érkezve a 17 esztendős Iván Gergő két perc leforgása alatt megszerezte harmadik, illetve negyedik találatát is a mérkőzésen, kialakítva ezzel a találkozó végeredményét (0-6). Az újabb győzelemnek köszönhetően csapatunk jelenleg az 5. helyen áll a tabellán, három pont távolságban az élmezőnytől.

Szenczi Imre, vezetőedző: Felszabadultan és nagyon jól játszottunk, olyan futballt mutattunk, amely kintről is élvezhető volt. Minden játékosomnak gratulálni szeretnék a teljesítményhez, a mindössze 17 esztendős Iván Gergőt pedig külön dicséret is illeti, aki négy góllal járult hozzá a sikerhez”

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY, 9. FORDULÓ

VASI BÁDOGOS KFT. TÁPLÁN SE – HALADÁS VSE-ZANATI SE 0-6 (0-2)

Táplán SE: Gyécsek Martin – Karda Gergő, Vidák Balázs, Gombos Dávid, Neudl Milán, Jantos Dániel, Polyák Máté, Huszár Tamás, Manganelli Attila, Polgár Bálint, Mikovics Zoltán

Edző: Borbás János

Haladás VSE-Zanati SE: Luisser Márk – Buzás László, Nagy Bence (Baumgartner Bálint 75’), Varga Csaba, Péter Ábrahám – Perger Dániel (Szakály Benjámin 63’), Szőts Máté (Kiss Zoltán 82’), Ferencz Zoltán – Iván Gergő, Szenczi Bence, Pap Márton

Edző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Ferencz Zoltán (12’), Iván Gergő 4 (43’, 53’, 78’, 80’), Pap Márton (67’)

 

U19-es, ifjúsági csapatunk is három ponttal gazdagodott, miután egy gólzáporos mérkőzésen 4-3-ra legyőzte a hazaiakat.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY U-19, 9. FORDULÓ

VASI BÁDOGOS KFT. TÁPLÁN SE – HALADÁS VSE-ZANATI SE 4-3 (2-2)

Gólszerzők: Spilenberg Márk (4’), Varga Martin 2 (42’, 53’), Fekete Kornél (73’)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top