Forrás: UEFA.com

Forrás: UEFA.com

Felnőtt futsalcsapatunk a BL-selejtezőkörében hibátlan teljesítménnyel lett csoportelső, így a sorozat főtábláján folytatja szereplését. A főtáblán ismét négycsapatos minitornákon dől el a továbbjutás sorsa október 26-31. között. Hogy csapatunkat melyik csoportba sorsolják, és mely együttesek lesznek ellenfeleink, azt az augusztus 30-án, 16 órakor kezdődő sorsoláson tudjuk meg.

Tökéletesen sikerült egyesületünk első nemzetközi szereplésének nyitánya, a BL-selejtezőkörében három győzelemmel lettünk a C-csoport első helyezettjei, így a sorozat főtáblájára, a legjobb 32 csapat közé kvalifikáltunk. A már 23 főtáblás csapathoz (a tavalyi győztes, a portugál Sporting CP-hez, illetve az UEFA-együttható alapján felállított 1-22-ig rangsorolt klubhoz) csatlakozott a selejtezőkör nyolc csoportjának első helyezettje, illetve a legjobb csoportmásodik.

A főtáblán két, 16 fős ágra (A és B) sorolták az együtteseket. Az A jelű ágon a Sporting CP, az UEFA-koefficiens alapján 1-11., valamint a 16-19. helyre rangsorolt csapatok szerepelnek. Együttesünk a B jelű ágon kapott helyet a másik 8 továbbjutóval, valamint az UEFA-koefficiens szerinti 12-15., illetve 20-22. helyre sorolt klubokkal együtt.

Mindkét ágon négycsapatos minitornákat rendeznek az elitkörbe jutásért. Az "A" ágról minden minitorna 1-3. helyezettje, míg a "B"-ből csak a csoportgyőztesek jutnak az elitkörbe, a legjobb 16 közé. 

Az UEFA döntése alapján a következő országok nem kerülhetnek azonos csoportba: Koszovó és Szerbia; Koszovó és Bosznia-Hercegovina; Örményország és Azerbajdzsán. A selejtezőkör legjobb második helyezettje, az Araz Naxçivan nem kerülhet azonos csoportba a selejtezőkörének győztesével, a Kampuksen Dynamóval. 

Az augusztus 30-ai sorsoláson először a B, majd az A jelű ág résztvevőit nevesítik. A kalapbeosztást az UEFA-rangsor határozza meg, az alábbi pozíciók szerint: 

  1. pozíció: 1-8. helyezettek 
  2. pozíció: 9-16. helyezettek 
  3. pozíció: 17-24. helyezettek 
  4. pozíció: 25-32. helyezettek 

Együttesünk 2020-2021-es UEFA-együtthatója 2.500, ezzel a 28. helyezettek vagyunk. Csapatunk a „B-csoport 2. kalapjából várja az eseményt.

"B" ág kalapbeosztása:

  1. kalap: a minitornák rendezői

Olmissum (CRO) 1. pozíció

Mostar SG (BIH) 1. pozíció

Uragan Ivano-Frankivsk (UKR) 2. pozíció

Luxol St. Andrews (MLT) 2. pozíció

  1. kalap: 3. és 4. pozícióban lévő csapatok (selejtezőkör csoportelsői)

Araz Naxçivan (AZE)

Haladás (HUN)

KMF FON (SRB)

Kampuksen Dynamo (FIN)

Liqeni (KOS)

Dinamo Plus (MDA)

Hammarby (SWE)

Diamant Linz (AUT)

  1. kalap: 2. pozícióban lévő csapatok

Hovocubo (NED)

Leo (ARM)

  1. kalap: 1. pozícióban lévő csapatok

Record Bielsko-Biała (POL)

United Galati (ROU)

 

"A" ág kalapbeosztása:

  1. kalap: a minitornák rendezői

Sporting CP (POR) 1. pozíció

Dobovec (SVN) 2. pozíció

Kauno Žalgiris (LTU) 3. pozíció

Lučenec (SVK) 4. pozíció

  1. kalap: 4. pozícióban lévő csapatok a rendezést vállaló együttesek kivételével

ACCS Asnières Villeneuve 92 (FRA)

SK Plzeň (CZE)

Viten Orsha (BLR)

  1. kalap: 3. pozícióban lévő csapatok a rendezést vállaló együttesek kivételével

Atyrau (KAZ)

Pesaro (ITA)

Halle-Gooik (BEL)

  1. kalap: 2. pozícióban lévő csapatok a rendezést vállaló együttesek kivételével

Levante (ESP)

Tyumen (RUS)

Sinara Ekaterinburg (RUS)

  1. kalap: 1. pozícióban lévő csapatok a rendezést vállaló együttesek kivételével

Barça (ESP)

Kairat Almaty (KAZ)

Benfica (POR)

 Forrás: UEFA.com