Nagy csatákat hozott a Haladás Futsal Kupa fináléja, melyet végül a Gothard Jenő Általános Iskola csapata nyert meg. A torna négyes döntőjében hatalmas kedvvel mérkőztek meg a nebulók, és élvezték a futsal szépségét és izgalmait.

Első alkalommal rendezte meg futsalszakágunk a Haladás Futsal Kupát, egyesületünk azzal a céllal indította útjára az eseményt, hogy lehetőséget biztosítson a gyermekek számára a sportág versenyrendszerébe való bekapcsolódásra, ezt a döntést pedig saját élményeik alapján hozhassák meg.

A Haladás Futsal Kupa a Szombathely és környéki általános iskolák 3. és 4. osztályos nebulóit szólította meg, és az első hívó szóra 11 intézményből összesen 12 csapat nevezett. A 140 nebuló két fordulóban mérte össze tudását, az egyes játéknapokon 6-6 csapat versengett, a fordulók első két helyezettje pedig április 12-én a négyes döntőben szállhatott harcba a Haladás Kupáért.

Az első fordulóban a Zrínyi Ilona Általános Iskola 2-es számú csapata és a Gothard Jenő Általános Iskola együttese végzett az élen, a második játéknapon a Paragvári Utcai Általános Iskola gárdája és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola fiataljai harcolták ki helyüket a négyes döntőbe.

Bajnoki címvédő futsalosaink hivatása és szívügye a futsal, ezért nem volt kérdés, hogy aktív szerepet vállalnak a tornán. Dróth Zoltán, Alasztics Marcell, Hajmási Milán, Gyimesi Máté és Nagy Kevin a sípokat fújták, míg Vas Ádám és Sipos Gergő a remek hangulatért feleltek, valamint a lelátóról is kaptak támogatást a fiatalok élvonalbeli csapatunktól.

Természetesen utánpótlásunk edzői: Sziffer András, Vidák Balázs és Jáger Sándor is jelen voltak minden versenynapon, és játékos-megfigyelőként is szemlélték az eseményeket.

A gyermekek az élmény emlékére egy egyedi tervezésű, a torna logójával ellátott pólót kaptak ajándékba, melyet a SPORT36-ZEUS Kft. biztosított; a csapatok egy oklevelet is kitehetnek az osztálytermekbe, a legnagyobb elánnal futsalozó nebulók pedig egy különdíjjal is gazdagabbak lettek.

Az I. Haladás Futsal Kupa négyes döntőjében körmérkőzéses rendszerben küzdöttek meg egymással a csapatok, a Gothard Jenő Általános Iskola diákjai végül három győzelemmel hódították el a kupát. Az ezüstérmes a Zrínyi Ilona Általános Iskola lett, a harmadik helyet a Paragvári Utcai Általános Iskola szerezte meg, míg a negyedik helyen az Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola végzett.

A torna főszervezője, futsalszakágunk vezetője, Pálmay Tamás az érmek és különdíjak átadására elnökhelyettesünket, Bokor Zsoltot, Szántó Erzsébet klubmenedzsert és élvonalbeli csapatunk játékosait kérte fel.

A díjátadóval véget ért az I. Haladás Futsal Kupa, de az élmény még biztosan beszédtéma lesz a gyermekek között, és a családok vacsoraasztalánál; egyesületünk utánpótlásbázisa bővült, valamint edzőink, felnőtt játékosaink és stábunk is magukkal viszik a fiatalok örömét.

Haladás Futsal Kupa résztvevő iskolái:

I. hely - Gothard Jenő Általános Iskola

II. hely - Zrínyi Ilona Általános Iskola

III. hely - Paragvári Utcai Általános Iskola

IV. hely - Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola

Oladi Általános Iskola

Apáczai Csere János Általános Iskola

Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Dési Huber István Általános Iskola

Fotó: Dénes Balázs

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top