Másodosztályú futsalcsapatunk 8-6-os vereséget szenvedett a REAC otthonában. Együttesünk 30 percig szenzációs játékkal vezetett négy góllal, de a találkozó hajrájára mindent kiadtak magukból fiataljaink, akik egy nappal korábban is tétmérkőzést játszottak a korosztályos bajnokin.

NB II.-es futsalcsapatunk bejutott a felső-házi rájátszásba, ahol az első fordulóban a REAC együtteséhez utaztunk. A mieink a 31. percben négygólos előnyben voltak, de a párharc végén nyolc minutum alatt hatszor volt eredményes a fővárosi gárda, és 8-6-ra megnyerték a találkozót.

A mieink a következő játéknapon a Magyar Futsal Akadémiát fogadják április 1-jén, 19 óra 30 perckor a Haladás Sportkomplexumban.

Sziffer András vezetőedző: „A felső-házi első fordulóban a REAC otthonában léptünk pályára, ahol egy remek mérkőzést játszottunk, még ha vereség is lett a vége. 30 percig várakozáson felül teljesítettünk, vezettünk 6-2 re, de a rutin és a szerencse az utolsó 10 percben a hazaiak javára billentette a mérkőzést. Nagyon közel voltunk, hogy meglepetést okozzunk, harminc percig jól és eredményesen játszottunk, de a végére elfáradtunk, amit a hazaiak remekül használtak ki. Nem tudom, hogy mi lett volna az eredmény, ha előző nap nem játszik a többség az U20-ban, de ez is közrejátszhatott abban, hogy a mérkőzés végére elfogytunk, ennek ellenére látszik a fejlődés a csapaton, ami számunkra a legfontosabb”

FÉRFI FUTSAL NB II. NYUGATI CSOPORT FELSŐ-HÁZ 1. FORDULÓ

REAC SPORTISKOLA SE – HALADÁS VSE II. 8-6 (1-4)

REAC SPORTISKOLA SE: Tusor Dominik, Szántovszki Soma, Kiss Tamás, Kollár Zsolt, Fehértói Gergő, Sztojanovits Zoltán, Altsach András, Boros Dávid, Orosz Ákos

HALADÁS VSE II.: Horváth Bendegúz – Knizs Olivér, Kiss Patrik, Fehér Dániel, Vidák Balázs, Soronics Gergő, Horváth Félix, Dobány Patrick, Dobos Dávid, Vincze Bálint, Puhr Bálint, Horváth Zénó, Volner Bence, Sodics Ádám

Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerzők: Kollár Zsolt 2 (19’, 38’), Kiss Tamás (23’), Fehértói Gergő 4 (31’, 34’, 37’, 39’), Altsach András (32’) ill. Puhr Bálint 2 (5’, 25’), Kiss Patrik 2 (17’, 22’), Vidák Balázs (18’), Knizs Olivér (20’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top