Eseménydús napok vannak utánpótláskorú futsalosaink mögött. U20-as és U17-es csapatunk elhalasztott mérkőzést is pótolt az aktuális forduló mellett, de a Vidák Balázs vezette U15-ösök, valamint U13-asok is folytatták szereplésüket a bajnokságban, utóbbi ráadásként egy felkészülési tornán is részt vett.

U20-as korosztályunk az elmúlt hét közepén a 4. fordulóból elhalasztott mérkőzésen lépett pályára a 5 Stars SE ellen. Remekül indult számunkra a mérkőzés, Sodics Ádám duplájával már az 5. percre kétgólos előnyre tettünk szert (2-0). Ezt követően azonban nem azt játszottuk, amit előzetesen megbeszéltünk, sok hibát vétettünk, ezt pedig jól használta ki ellenfelünk: hozzánk hasonlóan két gyors gólt is szereztek, ezzel pedig egyenlítettek a 10. minutumban (2-2). A folytatásban egy igazi ki-ki mérkőzés alakult ki, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, az adok-kapokból mi jöttünk ki jobban, Kovács Máté Péter 12. percben szerzett találatával 3-2-re módosult az állás, amely a szünetig már nem is változott. A második félidő elejét két villámgyors góllal nyitottuk, Gerencsér Antal vette be kétszer is riválisunk hálóját, így már 5-2-re vezettünk. A háromgólos előny kicsit megnyugtatott minket, ráadásul Sodics Ádám és Szalmás Zoltán találataival tovább tudtuk növelni a különbséget, 7-2 állt az eredményjelzőn a 28. percben. A magabiztos előny tudatában kiengedtünk, ez pedig meg is bosszulta magát, a 34. percben a 5 STARS szépített (7-3), erre azonban gyors választ adtunk Szalmás Zoltán révén (8-3). Vendégeink nagy küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, és az utolsó minutumban még kétszer is betaláltak, kialakítva ezzel a 8-5-ös végeredményt, így háromgólos győzelemmel tartottuk itthon a 3 pontot.

Sziffer András: „Megérdemelt győzelmet arattunk, azonban a játékkal nem voltam maradéktalanul elégedett, ettől függetlenül jár a gratuláció a srácoknak”

FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-20 NYUGATI CSOPORT 4. FORDULÓ

HALADÁS VSE – 5 STARS SE 8-5 (3-2)

HALADÁS VSE: Soronics Gergő – Kárász Noel, Volner Bence, Gerencsér Antal, Szalmás Zoltán, Németh Krisztián, Kovács Máté, Dobos Dávid, Horváth Félix, Sodics Ádám, Kovács Máté Péter

Edző: Sziffer András

5 STARS SE: Müller Szabolcs – Horváth Benedek, Szücs Huba, Molnár Bence, Gombár Attila, Baranyi Attila, Rutterschmid Kristóf, Király S. Dániel, Harsányi Krisztián, Horváth Bence

Edző: Varga László

Gólszerzők: Sodics Ádám 3 (4’, 5’, 26’), Kovács Máté Péter (12’), Gerencsér Antal 2 (21’,21’), Szalmás Zoltán 2 (28’, 35’)

 

A 12. forduló mérkőzésén U20-as csapatunkból többen már hat nap leforgása alatt negyedszer léptek pályára, ennek következtében számos egyéni hiba csúszott játékunkba, ezt pedig a TFSE ki is tudta használni. Az akarattal nem volt gond, de egyértelműen érezhető volt a fásultság a játékosokon, sajnos nem csak hátul, de a támadások befejezésnél is, így a szünetre ötgólos hátránnyal vonultunk (0-5). A fordulás után tovább növelték előnyüket vendégeink, ezt követően azonban kicsit összeszedettebbek lettünk, helyzeteinkből kettőt gólra is tudtunk váltani, 2-6-ra zárkóztunk. Ekkor úgy tűnt, hogy akár tovább is kapaszkodhatunk, ám a mérkőzés végére minden tekintetben elfogytunk, ellenfelünk pedig még két alkalommal betalált, így 8-2-re megnyerték a találkozót.

Sziffer András: „A kettős terhelés miatt sajnálom, hogy kevés olyan mérkőzés van, amikor frissen tudunk pályára lépni. A vereség ellenére játékban egyenrangú ellenfelei voltunk a TFSE csapatának, akik jól használták ki a hibáinkat. A találkozó összképe alapján nem volt ekkora különbség a két együttes között. Jól jön nekünk a következő hetek pihenője, mert a játékosok mentálisan nagyon nehezen viselik a sikertelenséget. Bízom benne, hogy sikerül összeszednünk magunkat, mert ennél sokkal többre vagyunk képesek”

FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-20 NYUGATI CSOPORT 12. FORDULÓ

HALADÁS VSE – TFSE-BESTRONG 2-8 (0-5)

HALADÁS VSE: Németh Krisztián – Kárász Noel, Kiss Patrik, Kovács Máté, Volner Bence, Soronics Gergő, Horváth Zénó, Knizs Olivér, Francsics Flórián, Horváth Félix, Puhr Bálint, Sodics Ádám

Edző: Sziffer András

TFSE-BESTRONG: Czeglédi Zsombor – Sági Dániel, Sóvári Benedek, Sárkány Roland, Takács Gergely, Szalai Botond, Iványi Áron, Pereszlényi Péter

Edző: Csernai Gábor

Gólszerzők: Kovács Máté (24’), Puhr Bálint (32’), ill. Sági Dániel (4’), Sóvári Benedek (7’), Iványi Áron (9’), Takács Gergely 2 (17’, 37’), Szalai Botond (18’), Sárkány Roland 2 (23’, 32’)

 

U17-es együttesünk is szerdán játszotta le a 5 STARS SE elleni elhalasztott mérkőzését. Együttesünk az első félidőben jól tartotta magát a komoly játékerőt képviselő ellenfelével szemben, ez pedig gólokban is megmutatkozott: az 1. percben Szalóki-Varsányi Bendegúz révén mi kerültünk előnybe (1-0), majd a 7. minutumban már az érdieknél volt az előny (1-2), majd Novák Dániel, valamint Böröcz Marcell találataival fordítottunk (3-2), erre azonban gyorsan reagálni tudtak a vendégek, a 8. percben egalizáltak (3-3). A félidő hátralévő részében a 5 STARS akarata érvényesült, a tudásbeli különbséget lelkesedéssel, jó védekezéssel próbáltuk kompenzálni, ez sikerült is a fiúknak, egy játékrész után 3-3-as döntetlennel vonultak szünetre.  A fordulás után egy darabig hasonló mederben folyt a találkozó, a 27., illetve a 28. percben kapott gólok azonban megtörtek minket (3-5), szétestünk, ezt pedig kíméletlenül kihasználták a vendégek. Folyamatosan növelni tudták a különbséget, és végül 11-3-ra nyerték meg a találkozót, annak ellenére alakult ki ekkora különbség, hogy kapusunk remek védések sokaságát mutatta be.

Sziffer András: „Hatalmas különbség volt tudásban a két csapat között, ez a második félidőben realizálódott. Nem az eredmény az elkeserítő, hanem az a hozzáállás és akaratgyenge játék, amit egy-két játékos mutatott”

FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-17 NYUGATI CSOPORT 4. FORDULÓ

HALADÁS VSE – 5 STARS SE 3-11 (3-3)

HALADÁS VSE: Novák Dániel – Vincze Bálint, Horváth Máté, Vajda Dávid, Szalóki-Varsányi Bendegúz, Baumgartner Bence, Varga Bence, Kiss Márton, Böröcz Marcell, Kozák László, Horváth Dominik

Edző: Sziffer András

5 STARS SE: Juhász Jenő – Takács Zsolt, Kovács Máté, Katona Levente, Pongrácz Balázs, Farkas Csongor, Molnár Adrián, Nikolics Balázs, Loboda Lőrinc

Edző: Varga László

Gólszerzők: Szalóki-Varsányi Bendegúz (1’), Novák Dániel (6’), Böröcz Marcell (7’), ill. Kovács Máté 3 (3’, 31’, 37’), Takács Zsolt (4’), Molnár Adrián 2 (8’, 32’), Nikolics Balázs (22’), Katona Levente 3 (27’, 29’, 32’), Pongrácz Balázs (38’)

 

A 12. fordulóban közvetlen riválisa ellen lépett pályára U17-es csapatunk, és a 10. percre kétgólos előnyre tettünk szert Szalóki-Varsányi Bendegúz, valamint Böröcz Marcell góljaival (2-0). A folytatásban határozottan védekeztünk, azonban a játékrész hajrájához érkezve taktikát váltottak a vendégek, letámadtak, ez pedig nem igazán ízlett nekünk. Kapkodóvá vált a játékunk, és ugyan mindkét oldalon adódtak lehetőségek, gólt a budapestiek szereztek, így 2-1 volt az állás húsz percnyi játékot követően. A fordulás után mi örülhettünk, Vincze Bálint köszönt be (3-1), és bár ezután ellenfelünk megpróbált nyomás alá helyezni bennünket, a következő találatokat is mi szereztük, Szalóki-Varsányi Bendegúz és Böröcz Marcell is duplázott, így a 34. percben már négy gólra duzzadt előnyünk (5-1). Riválisunk nem adta fel, nagy erőket mozgósított a szépítésért, ez sikerült is nekik, két védelmi megingásunkat kihasználva 5-3-ra zárkóztak, ez egyben az összecsapás végeredményét is jelentette, a három pontot kétgólos győzelemmel tartottuk itthon.

Sziffer András, vezetőedző: „Gratulálok a játékosoknak, mert igazi csapatként működtek, ami jó, és eredményes játékkal párosult. Megérdemelt győzelmet arattunk, a végére kicsit kiengedtünk, ám így is szép győzelemmel tudtuk búcsúztatni az évet”

FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-17 NYUGATI CSOPORT 12. FORDULÓ

HALADÁS VSE – TFSE-BESTRONG 5-3 (2-1)

HALADÁS VSE: Horváth Máté – Vajda Dávid, Novák Dániel, Vincze Bálint, Szalóki-Varsányi Bendegúz, Baumgartner Bence, Körmendy Gábor, Böröcz Marcell, Horváth Dominik, Varga Bence, Kiss Márton

Edző: Sziffer András

TFSE-BESTRONG: Bálint Máté – Weli Esmat, Krajsovszky Kristóf, Zeki Esmat, Futó Tamás, Ceglédi Richárd, Budai János, Gerstenmajer Dominik, Palotási Krisztián

Edző: Csernai Gábor

Gólszerzők: Szalóki-Varsányi Bendegúz 2 (9’, 31’), Böröcz Marcell 2 (10’, 33’), Vincze Bálint (22’), ill. Krajsovszky Kristóf (16’), Weli Esmat 2 (37’, 39’)

 

U15-ös korosztályunk mindkét csapata is harcolt a bajnoki pontokért. „B” jelű együttesünk három mérkőzésen lépett pályára, egy győzelem és két vereség lett a mérlegük, míg „A” gárdánk a VAFA vendégeként aratott egygólos sikert.

VAS MEGYEI FIÚ FUTSAL U-15 5. FORDULÓ

VAFA – HALADÁS VSE U-15 „A” 2-3 (1-0)

HALADÁS VSE U-15 „A”: Thész Barnabás – Mikos Máté, Horváth Mátyás, Tóth-Szatmári Zétény, Nagy Barnabás, Vámos Dániel, Németh Barnabás, Jakab Nándor

Edző: Vidák Balázs

Gólszerzők: Nagy Barnabás 2 (24’, 33’), Vámos Dániel (31’)

Vidák Balázs: „Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, viszont nagyon sokat ki is hagytunk. Ennek ellenére a srácok végig jól játszottak és megérdemelten nyertek, gratulálok nekik”

 

VAS MEGYEI FIÚ FUTSAL U-15 1. FORDULÓ

TÁPLÁN SE – HALADÁS VSE „B” 9-4 (5-3)

HALADÁS VSE „B”: Horváth Áron – Fűzy Marcell, Alapi Attila, Uzoni Eliot, Farkas Balázs, Végh Márk, Dömötör József, Horváth Ákos

Gólszerzők: Farkas Balázs 3 (3’, 5’, 13’), Uzoni Eliot (24’)

 

VAS MEGYEI FIÚ FUTSAL U-15 4. FORDULÓ

HALADÁS VSE „B” – RÉPCELAKI SE-SPORT 36 4-0 (2-0)

HALADÁS VSE „B”: Bognár Botond – Farkas Balázs, Bozzay Márton, Fűzy Marcell, Uzoni Eliot, Alapi Attila, Ávár Dominik, Végh Márk

Edző: Vidák Balázs

Gólszerzők: Bozzay Márton (5’), Végh Márk (12’), Ávár Dominik 2 (23’, 18’)

 

VAS MEGYEI FIÚ FUTSAL U-15 5. FORDULÓ

CVSE-VULKÁNFÜRDŐ – HALADÁS VSE „B” 10-1 (5-0)

HALADÁS VSE „B”: Bognár Botond – Alapi Attila, Farkas Balázs, Ávár Dominik, Uzoni Eliot, Kajcsos Dániel, Fűzy Marcell, Végh Márk

Edző: Vidák Balázs

Gólszerző: Fűzy Marcell (10’)

Vidák Balázs: „Meccsről meccsre fejlődünk, ezúttal már pontokat is tudtunk szerezni, méghozzá teljesen megérdemelten. Gratulálok a fiúknak, a szünet után folytatjuk a munkát”

 

U13-as korosztályunk mögött is mozgalmas időszak áll, ugyanis előbb egy felkészülés tornán vettek részt, majd folytatódtak számukra a Vas megyei bajnokság küzdelmei.

A sárvári Foci FC szervezésében lezajlott tornán hat csapat képviseltette magát, melyeket két hármas csoportra osztottak. A megmérettetést a Bük gárdája ellen kezdtük, ahol egy gólzáporos mérkőzésen 3-3-as döntetlent értünk el, majd következhetett a Kőszeg, akik ellen mindenképpen pontot kellett szereznünk, hogy ott lehessünk az elődöntőben. A srácok végig agilisan, koncentráltan játszottak, és teljesen megérdemelt, 3-2-es győzelmet arattak. A fináléba jutásért a Lurkóval néztünk farkasszemet, akik sajnos a játék minden elemében felülmúltak bennünket, és 4-0-ra megnyerték a mérkőzést, majd a tornát is. Zárásként a bronzmérkőzés várt ránk, ahol nagyon motiváltan játszottak, a 3-1-es sikernek köszönhetően pedig a harmadik helyen végeztünk. Ezen felül a torna legjobb játékosának járó díjat is mi hódítottuk el, Dömötör Dániel érdemelte ki az elismerést.

Felkészülési torna keretünk: Thész Barnabás, Horváth Áron, Horváth Ákos, Molnár Ákos, Rajtosics Hunor, Dömötör Dániel, Anderkó Zalán, Kovács Olivér, Kovács Olivér Zalán, Bognár Barnabás

Vidák Balázs: „Nagyszerű napot zártunk, végig a koncentráltan, az edzői utasításokat betartva játszottak a fiúk. Nagyon sok edzésen gyakorolt figurát láttam viszont, illetve ezekből gólokat is sikerült szereznünk. Gratulálok mindenkinek”

 

A hétvégén már tétmérkőzések vártak a fiúkra, méghozzá a megyei pontvadászat második fordulójában. „B” csapatunk Répcelakon lépett pályára a 2. fordulóban, míg „A” együttesünk a Haladás Sportcsarnokban fogadta ellenfeleit.

VAS MEGYEI FIÚ FUTSAL U-13 "C" CSOPORT 2. FORDULÓ

HALADÁS VSE „A” – KŐSZEGI LÓRÁNT FC „B” 0-0 (0-0)

 

CELLDÖMÖLKI VSE „B” – HALADÁS VSE „A” 1-4 (1-2)

Gólszerzők: Mikos Máté 2 (11’, 15’), Kovács Olivér 2 (18’, 19’)

 

HALADÁS VSE „A” – SÖPTE SE 10-1 (4-0)

Gólszerzők: Molnár Ákos 2 (2’, 13’), Rajtosics Hunor 3 (11’, 20’, 22’), Dömötör József (14’), Bognár Barnabás (19’), Kovács Olivér 3 (28’, 29’, 29’)

 

TÁPLÁNI KSK – HALADÁS VSE „A” 3-3 (2-3)

Gólszerzők: Kovács Olivér Zalán 2 (2’, 5’), Kovács Olivér (7’)

Keret: Thész Barnabás, Molnár Ákos, Bognár Barnabás, Mikos Máté, Dömötör József, Kovács Olivér Zalán, Rajtosics Hunor, Abért Armand, Horváth Balázs, Kovács Olivér   Vezetőedző: Vidák Balázs

 

VAS MEGYEI FIÚ FUTSAL U-13 "B" CSOPORT 2. FORDULÓ

HALADÁS VSE „B” – FOCI FC HOSE SE 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Paukovits Márton 2 (2’, 20’)

 

SCHOTT LUKÁCSHÁZA SE – HALADÁS VSE „B” 5-1 (3-0)

Gólszerző: Kovács Gergő (20’)

 

KŐSZEGI LÓRÁNT FC „A” – HALADÁS VSE „B” 5-1 (5-1)

Gólszerző: Horváth Ákos (7’)

 

HALADÁS VSE „B” – VAFA 1-2 (1-1)

Gólszerző: Paukovits Márton (10’)

A keret: Horváth Áron, Kajcsos Dániel, Horváth Ákos, Horváth Dávid, Kovács Gergő, Paukovits Márton, Cserfai Richárd, Imre Patrik, Hérics Botond   Vezetőedző: Vidák Balázs

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top