Másodosztályú futsalcsapatunk kétgólos hátrányból fordítva győzte le 3-2-re az ELTE-BEAC gárdáját, ez egyben az első NB II.-es sikerünk a fővárosiak otthonában.

Sziffer András együttese magabiztos győzelemmel kezdte az idényt, ezzel a lendülettel utaztak a fővárosba az NB II.-es bajnokság 2. fordulójára, ahol az ELTE-BEAC gárdája fogadta őket. A mieink eltökélten kezdték a mérkőzést, az ő akaratuk érvényesült, azonban a 8. percben egy kontratámadásból a hazaiak szereztek vezetést (1-0), majd nyolc perccel később egy pontrúgást követően meg is duplázták előnyüket (2-0). Ez azonban nem törte meg csapatunkat, és a folytatásban jelentős mezőnyfölényben játszottak, ennek pedig meg is lett az eredménye: a 18. percben Puhr Bálint volt eredményes (2-1), majd egy minutummal később Kovács Máté Péter egalizált (2-2). A félidőt jelző sípszóig több találat már nem született, így döntetlennel vonulhattunk pihenőre.

A második játékrészben nagy erőkkel feszültek egymásnak a felek, a mieink számos alkalommal vállalták fel az egy az egy elleni játékot. Főként élvonalbeli brazil légiósunk, Luiggi Longo volt elemében, aki több védő figyelmét is magára vonta, ebből pedig helyzeteket tudtunk kialakítani. A vezetést jelentő találatot aztán a 32. percben Luiggi maga szerezte meg, 2-3 állt az eredményjelzőn. Ezt követően a házigazda megpróbált mindent, öt a négy elleni játékra is átállt, a masszív zöld-fehér védekezéssel azonban nem tudtak mit kezdeni. Sőt, a negyedik gólunkhoz is csak milliméterek hiányoztak, amikor kapusunk gyors helyzetfelismeréséből adódóan kollégája üresen hagyott kapujába próbált gurítani. Végül az eredmény már nem változott, fiatal csapatunk nagyon értékes három ponttal gazdagodott, először tudta felülmúlni hazai pályán a fővárosi csapatot.

Sziffer András, vezetőedző: Nagyon örülök a győzelemnek, a csapat tartását és erejét bizonyítja, hogy kétgólos hátrányból sikerült megnyernünk a találkozót. Úgy gondolom, a játék képe alapján megérdemelt sikert arattunk, amihez gratulálok minden játékosnak! Külön öröm, hogy együttesünk először tudott nyerni az NB II.-ben az ELTE-BEAC vendégeként.”

FÉRFI FUTSAL NB II., 2. FORDULÓ

ELTE-BEAC – HALADÁS VSE 2-3 (2-2)

ELTE-BEAC: Kinics Bálint – Boros Roland, Szini László, Spáth Henrik, Dauner Kristóf, Hoffer Csaba, Tóth Dávid, Tarjáni Péter, Béni Zoltán, Horváth Barnabás, Szekér Zoltán

Edző: Dunai András

Haladás VSE: Homlok Levente – Luiggi Longo, Knizs Olivér, Kiss Patrik, Vidák Balázs, Németh Krisztián, Mézer Viktor, Horváth Félix, Kovács Máté, Puhr Bálint, Horváth Zénó

Edző: Sziffer András

Gólszerzők: Szekér Zoltán (8’), Dauner Kristóf (16’), ill. Puhr Bálint (18’), Kovács Máté (19’), Luiggi Longo (32’)