A felső-házi rájátszásban elveszítette első mérkőzését az NB II. Nyugati csoportjában szereplő futsalcsapatunk. A mieink az ELTE-BEAC otthonában kaptak ki 4–1-re.

Az alapszakaszt a második helyen zárták fiataljaink, akik így öt pontot vittek magukkal a pontvadászat második szakaszára. Csapatunk az ELTE-BEAC vendégeként kezdte meg a felsőházi rájátszást.

Sziffer András vezetőedző határozottan erős együttest tudott pályára küldeni a hatodik helyen álló fővárosiak otthonában, ennek ellenére már a 2. percben a hazaiak örülhettek a vezetésnek. A folytatásban viszont már egyértelműen a mieink domináltak, de csak az első félidő utolsó pillanataiban jött össze az egyenlítés Gerencsér Antal találatának köszönhetően.

Az 1–1-es állásról induló második játékrészt ismét egy ELTE-gól vezette be, ezt követően pedig megint futhattunk az eredmény után. Szakvezetőnk öt a négy elleni játékra állította át a csapatot és ez bizony ezúttal nem jött be, mivel két hibánkat, két találattal büntettek az egyetemisták. Ettől függetlenül bőven volt lehetőség a szépítésre, ám vagy a mieink céloztak rosszul, vagy pedig a vendéglátók hálóőre hárított bravúrosan. Így a vége nem is lehetett más, mint vereség, 4–1-re nyert a fővárosi együttes.

Sziffer András vezetőedző: - A végeredmény túlzó, nem tükrözi a játék képét. De megérdemelten nyert a hazai csapat, mert könyörtelenül kihasználta a hibáinkat. Sok mindenben kell még fejlődnünk. Nem elég jól játszani, a befejezéseknél is koncentrálni kell. Itt a felső-házban már csak jó ellenfelek lesznek, nem szabad ennyit hibáznunk.

ELTE-BEAC-Haladás VSE II. 4–1 (1–1)

Gólszerző: Gerencsér Antal (20.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top