Kifejezetten jól küzdött az Érdi VSE otthonában az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk, a derbi 25. percében még 4–2-re vezetett is. A fizikálisan rendkívül erős hazaiak azonban előbb szépítettek, majd az utolsó pillanatokban egyenlítettek, így pedig 4–4 lett a derbi vége.

A pontvadászat 19. fordulójában annak az Érdnek az otthonában lépett pályára a tabella második helyén álló csapatunk, amely rendkívül rapszodikusan szerepel. Ha erősebb összeállításban lépnek pályára a Duna-partiak, akkor akár az éllovas TFSE otthonában is képesek nyerni, ám tartalékos kerettel még hazai környezetben is bele tudnak szaladni egy-egy komolyabb zakóba.

Ezúttal rendkívül erős csapattal fogadták az érdiek a „Kishalit”, ennek köszönhetően pedig az 5. percben a vezetést is sikerült megszerezniük. Ezt követően szerencsére a mieink is elkapták a fonalat és a félidőben már mi jártunk előrébb egy találattal.

A 25. percben pedig már 4–2-es eredményt mutatott az eredményjelzőtábla, azaz fiataljaink nagyon közel álltak a győzelemhez. A hazaiak azonban nem adták fel és előbb a 26. minutumban szépítettek, majd nem sokkal a derbi vége előtt egyenlíteniük is sikerült. Az izgalmas összecsapás vége így 4–4-es döntetlen lett.

Sziffer András elmondása szerint egy fizikálisan nagyon erős ellenfél otthonából hoztak el egy bajnoki pontot. Vezetőedzőnk elégedett volt a srácok teljesítményével, bár azt természetesen sajnálja, hogy az utolsó pillanatokban úszott el az a győzelem, amiért a fiataljaink nagyon sokat tettek.

 

5 Stars-Érdi VSE-Haladás VSE II. 4–4 (1–2)

Gólszerzők: Kovács Máté (8.), Mercs László (15.), Vatamaniuc-Bartha Dávid (23.), Németh Benjamin (25.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top