Az NB I-es futsal-bajnokság 17. fordulójában megszerezték 14. győzelmüket a mieink. Ezúttal a Nyírgyulaj együttesét vertük 5–2-re a Haladás Sportkomplexumban lejátszott találkozón és ezzel visszaelőztük az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Berettyóújfalut.

A Veszprém elleni pontvesztést követően nagy lendülettel kezdte a csapatunk a sereghajtó Nyírgyulaj elleni hazai összecsapását. Még szinte be sem melegedtek a küzdő felek, máris eltalálta Dróth Zoltán a kapufát. Nagyon érett a Hali-gól, ám némi meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést: Orosz Dániel talált be a hetek óta jó formában védő Gyimesi Máté kapujába. Azonban nem sokáig örülhettek a nyírségiek, ugyanis három percen belül fordított a Juanra-legénység: előbb Vas Ádám, majd pedig Hajmási Milán zörgette meg a hálójukat. A folytatásban sem vettek vissza a tempóból a mieink és a remekül játszó Vas Ádám újabb góljának köszönhetően már 3–1 volt ide. A félidő végjátékában Ádi még Dróth Zolival is rúgatott egy gólt, így pedig magabiztos Hali-vezetésnél vonulhattak a szünetre a csapatok.

A 4–1-es állásról kezdődő második játékrész már jóval eseménytelenebbül telt el. A vendégek részéről a 28. percben Valerij Vlasovych pókhálózta ki a jobb felső sarkot, erre a találatra pedig Dróth Zoli a 33. minutumban válaszolt egy okosan elvégezett szabadrúgással. Ezzel a két góllal pedig ki is alakult az 5–2-es végeredmény.

Juanra Calvo vezetőedző: - Örülök a győzelemnek, mert tudtuk, hogy a Veszprém után ez a meccs nagyon nehéz lesz. Szerintem gratulálni kell a játékosainknak, mert a bekapott gól után gyorsan egyenlítettünk és meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Most pedig már készülünk is a Berettyó ellen, hogy az első helyen tudjuk zárni az alapszakaszt.

Győzelmének köszönhetően a Hali visszaelőzte a tabellán a Berettyóújfalu együttesét és előrelépett az első helyre. Igaz, a hajdúságiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.  

Haladás VSE-Nyírgulaj KSE 5–2 (4–1)

Gólszerzőink: Vas Ádám 2 (8., 15.), Dróth Zoltán 2 (18., 33.), Hajmási Milán (9.)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top